Nokia 770

Az előző félév óta Bandi barátommal egy Nokia 770-es, Linuxos „Internet Tablet”-en dolgozunk az önálló labor tárgy keretein belül. A feladat nem túl komplikált: egy üzenethagyó rendszert kell megvalósítani, pontosabban el kell érni, hogy lehessen Bluetooth-on üzenetet hagyni embereknek, amit aztán a megfelelő személyek hatótávba kerülésekor a Nokia kézbesít a mobiljukra vagy a PDA-jukra.

Nokia 770

Nos, azt hiszem, a Nokia 770-nel az első találkozás óta utáljuk egymást. Ez azóta odáig fokozódott, hogy komolyan még az ellenségeimnek sem kívánnám, hogy erre a szarra kelljen fejleszteniük. Tényleg nem tudom máshogy jellemezni ezt a valamit, mint ahogy az egyik blogban találtam: „The Biggest Piece Of Shit Known To Man”.

Miért? Kezdjük azzal, hogy az előző félévi munkánk 99.999%-a ment el azzal, hogy működésre bírjuk a cuccot az igényeink szerint, és mindössze egy délután alatt kreáltam meg a kódot, ami tulajdonképpen a project nagy részét kellett volna, hogy kitegye.

Ennek örömére, elrettentésül, hogy más ne akarjon ilyet, és csak mert ilyen kedvem van íme egy lista, hogy mi az ami nem jó, vagy nem működik most (folyamatosan frissíteni fogom):

  1. Pár napja változatlan konfig mellett nem volt hajlandó kommunikálni a wifi routeremmel. Az RX ERR mező pörgött felfelé, ssh-n 15 seces lagok voltak, vnc használhatatlan lett. A wifi-m 1-es csatornán üzemel, megnéztem, semmi más nincs a közelében sem a csatornának. Átraktam 8-asra, így „megy”.
  2. A kód, amit futtatok, random kimenetet ad. 10-ből 3-4-szer szarul fut le. Nem tudom, miért. Nincs benne random generálás, teljesen egysíkú – mégis hol elszáll Segmentation fault-tal, hol GTK errort írkál (a legkülönfélébbeket), hol import hiányok miatt nyavajod, hol lefut rendesen, de még olyan is előfordult, hogy jól lefutott, pedig nem kellett volna neki, az errort csak fél nap tesztelés után dobta ki, holott biztos hogy fél napja is le kellett volna már halnia tőle.
  3. Egyik futtatás során a GUI témája nem töltődött be. Csak úgy. Reset megoldotta.
  4. „Internet tablet” néven árulják, Linux operációs rendszerrel, és nincs rajta alapból ping.
  5. Nincs nice. Se renice. Ha valami végtelen ciklusba kerül, akkor annyi az egésznek, nem tudod lelőni, mert úgyis eleszi az erőforrásokat minden elől, amivel le tudnád.
  6. Nincs sleep! Nem tudom csak úgy simán kikapcsolni a képernyőt. Lehet shutdown-t nyomni, meg lock-olni a screen-t, de nincs olyan, mint Palm-on, hogy megnyomom a gombot, és akkor elmegy aludni.
  7. A mai nap újdonsága, hogy töltőn hagyva időnként bevillan a „Charging” felirat, pedig a töltő jól érintkezik és a drót sincs megtörve.
  8. Nem lehet kikapcsolni töltőn (?). Vagy csak néha (?). Múltkor egy process-em behalt, le akartam kapcsolni a power gomb hosszú nyomásával. Úgy tett, mintha lekapcsolt volna. Bekapcsoltam ugyanúgy, de nem boot-olt be, csak „magához tért”. A döglött process ott maradt. Töltő nélkül ki tudtam kapcsolni, töltőn nem.
  9. Tegnapelőtt ki volt kapcsolva, be akartam kapcsolni. Bevillant, hogy battery full, elkezdett bootolni, aztán kikapcsolt. Ezt többször eljátszottuk, aztán rádugtam töltőre, és kiderült, hogy igazából battery empty.
  10. Néha ssh-n ha belépek, akkor a busybox (bash replacement) rinyál hogy nem tud elindulni, és kivág ssh-ról. Ez időleges, várni kell, és elmúlik.
  11. Ha csatlakozok egy wifi hálóra, akkor még azelőtt megkérdezi, hogy mentem-e, hogy megpróbálna felmenni rá. Simán lehet hogy nem is megy.
  12. Ha elmentek egy adhoc kapcsolatot, akkor azt akkoris látja, ha már nem létezik.
  13. Boot után nekem kell kézzel felcsatlakoztatnom wifire („internet tablet” az Isten szerelmére!!!)
  14. Néha eltűnik a menü meg a háttérkép. Ez magától meg szokott javulni.
  15. A developer image-en nincs se brózer se semmi, és nem is nagyon lehet rakni rá, legalábbis nekem nem sikerült qrva sok keresgéléssel sem.
  16. Minden stuffnak újabb libc kell, hiába van odaírva a honlapra, hogy 770-re és OS 2006-ra vannak fordítva.
  17. Ja igen, 2006-osnál újabb OS-t nem lehet rakni rá. Miért? Találd ki. (Mert van N800 és N810, vedd meg.)
  18. Új kedvenc: 5-10 percig megáll a net. SSH-n nem tudok semmit sem csinálni, nem megy az adat, aztán egyszercsak magától helyrejön. Ezt ma 5-6-szor megcsinálta.
  19. Még egy normál divx lejátszásához is gyenge a procija. Pedig a Palmom régebbi, mégis bírja. (MPlayer)
  20. Egy érdekes cikk arról, hogy miért szar a Maemo felület
  21. Nekem kellett kézzel OBEX szervert felrakni, mert bár van Bluetooth benne, alapból nincs rajta. (Nem lehet rá Bluetooth-on file-t küldeni.)
  22. Ha rámegyek a disconnect-re a wifi panelen, akkor rákérdez, hogy tényleg disconnect-e. Nem, hobbiból nyomogatom basszus…
  23. Nincs who parancs. Nem lehet lekérdezni, hogy hány user van benn éppen a cuccon. (Pedig nekünk Bandival nem lenne rossz…)
  24. Az eszköz Bluetooth adója zavarja a Wifi-jét, BT használat közben gyakran leszakad Wifi-ről. Visszamenni magától nem képes.
  25. x11vnc wifi disconnect-kor leszakad, újracsatlakozás után nem éled fel. killall-al megölöm, de utána csak másodikra (!) hajlandó elindulni.
  26. Boot-olás után közvetlenül elfehérült a képernyő, és nem reagál semmire a gép. Kikapcsra sem. Akksile a barátom.
  27. Időnként magától bekapcsol kikapcsolt állapotban. Talán a töltőtől? Ki tudja…
  28. Most meg nekiállt intenzíven adatot küldeni és fogadni. Nem fut semmi. Nincs bejelentkezve senki. Csak úgy.
  29. Nem kapok valós értékeket a programom futása közbeni erőforrás-felhasználásról: a top azt mondja, hogy 4-5-ös a load, de a process-listában mindössze 3-4 pár CPU %-ot fogyasztó folyamat van, mint az sshd és a maemo-launcher… Akkor mi eszik?
  30. Ha boot után egyből nyomok rá a wifi ikonra és a megjelenő menüben a Connect…-re, akkor nem történik semmi. Boot után 5-15 másodperccel már megy.
  31. Tök új, reprodukálhatatlan hiba:
    `/usr/lib/sapwood/sapwood-server' MUST be started before applications
    python[1200]: GLIB WARNING
    ** default - sapwood-theme: Failed to load pixmap file
    /usr/share/themes/sgc.white/gtk-2.0/../images/qgn_plat_separator_vertical_paned.png:
    Failed to connect to sapwood server using `/tmp/sapwood-:0.0': Connection refused
  32. Néha van ilyen is:
    python[14571]: GLIB ERROR ** Gtk - file gtkcontainer.c:
    line 2649 (gtk_container_propagate_expose):
    assertion failed: (child->parent == GTK_WIDGET (container))
    aborting...
    Aborted
  33. Az apt-get sem mindig a barátunk (reset meggyógyítja):
    Nokia770-05:virtualpostit$ apt-get update
    apt-get: symbol lookup error: /usr/lib/libapt-pkg-libc6.3-6.so.3.10: undefined symbol: _ZN10pkgA
  34. Ha már itt tartunk: A hostot szüli magának. Nem tudom, honnan jön a -05, de tök hiába állítom be. DHCP-n tuti nem kapja, a hosts file-ba sincs beleírva. Egyszer csak mindig ez lesz a hostja. Magától. Nem kérte rá senki.
  35. Pár napja nincs a „tálcán” ikonja és gombja a programjaimnak. Kipróbáltam a honlapról pár példa kódot, azoknak sincs. Amikor először kezdtem ismerkedni a PyGTK-val, akkor még volt nekik.
  36. Ha ssh-ról futtatom a programot, akkor más skinnel jön be, mint ha ikonról indítom. Érdekes.
  37. Ikonról indítva egy shell scriptet úgy tűnik pár dolog nem megy benne. Olyan apróságok, mint a parancs kimenetének átirányítása, illetve a cd egyszerűen dísznek jók csak. Minek is ugye…
  38. Not found?
  39. Szombat reggelig a töltőn lógott, most vasárnap kora délután van, és nem tudom bekapcsolni sem, annyira lemerült, pedig egyáltalán nem volt használva. Megbízhatatlan szar.
  40. Képes tök magától kikapcsolt állapotban is csutkóra lemerülni.
  41. Ma nem volt hajlandó DNS szervert kapni DHCP-n. Hiába reconnecteltem, nem volt, és kész. Reset után érdekesmód megint kapott.

A konfig: Nokia 770, Maemo Dev 2.2-es image.

Szóval kicsit úgy érzem magamat, mint egy építészmérnök érezhetné, ha tervrajz rajzolás közben pár percenként eltűnne alóla az asztal vagy mondjuk neki kéne kifaragnia a vonalzót fából, mielőtt használni akarná… Így nem lehet fejleszteni…

6 hozzászólás

Submit a Comment
  • szilveszter

    pedig az n810 + os2008 kombó már nem is ennyire gyászos…

  • GK

    Egyszer szívesen kirpóbálnám azt is… Ez mindenesetre egy negyedig sem kész prototípus, nem végfelhasználóknak való termék.

  • neongod

    “The Biggest Piece Of Shit Known To Man”.

    LOL.

    Még jó, hogy nem volt dolgom ilyennel és mostmár tudatosan is el fogom kerülni :)
    Miért pont erre fejlesztetek? Konkrétan erre kellett, vagy ez volt oszt kész? Vagy ti választottátok?

  • GK

    Kidolgoztunk egy specifikációt, hogy milyen eszközre lenne kb szükségünk, és épp volt egy ilyen a tanszéken elfekvőben. Én örültem neki, mert mivel linuxos, kíváncsi voltam rá, hogy mit tud.

  • Zsolt

    http://index.hu/tech/mobil/023080kim/

    Híresek vagytok :D . Kár hogy nevet nem írtak ki.

  • GK

    Rulz! :D

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment