GLS suxx

Feladtam a Pegasos-t GLS-szel Londonba, és így érkezett meg:

Pegasos törés

Mint látható, a gépház felső sarka egy az egyben letört, hiába csomagoltam be rendesen, tömtem körbe az egészet újságpapírral. A GLS kapja be! Egy szerencséjük van: a gép még működik. A Pegasos mindent túlél!

Napi beszólás

Bandi:

azt hiszem h
minket a következő mondat jellemez:
A great implemetation of the Earliest Deadline First algorythm

Newton teszt

MessagePad 130 logoAzt hiszem, hogy a PDA-k engem valami megfoghatatlan okból a kezdetektől elvarázsoltak. Kezdődött az egész egy Palm m505-tel (mint oly sokunknak), ami később egy Palm Tungsten T3-ra upgrade-elődött, ami jelenleg is kitart mellettem, amíg pár héten belül megérkezik az iPhone-om. A Palm mindig lenyűgözött a célorientáltságával és egyszerűségével. Időről időre belefutottam azonban infómorzsákba, amik a nagy öregről, az Apple Newton-járól szóltak. Tovább →

Költözés megint…

Fő a változatosság, nem? Februárban a rossz tanulmányi eredményem miatt kikerültem a Kármánból a Terminusba, amit két hónap elteltével sem tudtam “otthonnak” hívni, de a dolgok szerencsére érdekes fordulatot vettek: az egyetem kitalálta, hogy mivel túl sok helyet nem vettek át a Termóban (pl. a mi szobatársunk, Jancsika sem költözött be), nem bérel annyi szobát, kiválasztanak egy blokkot, amit visszaad használatra a hotelnek; mi persze pont beleestünk ebbe a blokkba. :) Péntek este hívott az illetékes elvtárs, hogy keddig el kéne hagynunk a fentebb említett okok miatt a szobát. Voltak ám opcióink is: feltölthettünk volna a Termóban üresen maradt helyeket, talán akadt volna még 1-1 hely a Kármánban is – vagy volt egy szoba üresen a Vásárhelyiben. Persze kaptunk az alkalmon, még szombaton átcuccoltunk egy szerencsés véletlennek köszönhetően mindent az új helyre.

Tovább →

NFOViewer

NFOViewer logoA mai nap elegem lett a TextMate-tel történő NFO olvasásból (tudjátok, ezek azok az aranyos kis szövegfájlok, amikbe beleírják a kedves releaser nénik és bácsik hogy honnan másolták a filmet, és hogy ha csatlakozni akarsz a csapatukhoz, akkor úgyis megtalálod őket), mert a szebbnél szebb ASCII artok helyett csak bitszemét jelenik meg a mai fontokkal. Beírtam a google-be, hogy “nfo viewer os x” – és láss csodát, kidobta az NFOViewer-t, ami egy elég pofás kis programnak tűnik így elsőre. Rögtön társítottam is a *.nfo-hoz.

Tovább →

Szombat este – mint arra Tihany felhívta a figyelmemet – remekül látható volt a hazánk felett többször is elvonuló Nemzetközi űrállomás (ISS). Szabad szemmel egy gyorsan mozgó, nagyon fényes csillagnak nézett ki, a nyugati égbolról indult, 2 perc alatt már látóhatár alá is került, bár mi az erkélyünkről figyelve úgy félúton nyomát vesztettük (gondolom máshogy verte vissza a fényt, vagy belekerült a Föld árnyékába). Tök feeling volt, valahogy ezektől mindig kicsit “emberközelibbnek” érzem az egész űrkutatást; amikor az ember saját szemével is látja, hogy ez tényleg ott kering, egész más, mint amikor csak az újságban olvas róla (a NASA podcast-ben látja…), hogy az űrsikló megint felvitt egy XY laboratórium modult az ISS-re… :)

Sikerült valamennyire lefényképezni is; sajnos a fókuszt nem találtam el, mert a gép nem talált autofocus-t, annyira meg nem jó a szemem, hogy a városi fényben látszó csillagok 400D kereső méretűre kicsinyített képén még lássam, hogy mikor éles… :/ Mindenesetre ilyen gyorsan mozgott a Föld körül keringő egyetlen űrállomás: fél perc alatt ilyen szép csíkot húzott :)

ISS


Archívum

Instagram

flickr

Budai várChurchSerpentineMy DarlingRestRhythmCome HereThe Team

Hívj meg egy sörre!

Eddig 4 ember hívott meg.

Kövess!

Follow gklka on Twitter @gklka

Friss postok

Friss kommentek

Legtöbben kommentálták