Tudom, kicsit korán van még ehhez, viszont szeretném leírni, hogy én most mire számítok a Június 9-edikei WWDC konferencián szokásos Apple termékbemutatókkal kapcsolatban, tudjátok, csak hogy én azt mondhassam, hogy “én már egy hónapja megmondtam, látjátok?”.

Természetesen biztos lesz egy sor ömlengés az iTunes Store sikereiről, az iPhone eladásokról, aztán bejelentik, hogy lepaktáltak az HBO-val is, meg még pár magyar ember számára teljesen érdektelen önfényesítést tol Steve bácsi az arcunkba jól szép kis Keynote-os diagrammokkal alátámasztva.

Mac bejelentések annyira nem foglalkoztatnak, talán végre kijön valami újradesign-olt MacBook, aminek ideje lesz, mert már évek óta semmit nem gyúrtak ezen a vonalon, csak a procik órajele kúszott szép lassan felfelé. (Mondjuk ez nem feltétlenül baj, mert most nincs mire nyálat csorgatni → elégedett vagyok a jelenlegi MacBook-ommal.)

Ami viszont érdekel: az új iPhone. Nem azért, mert a jelenlegi rossz, hanem mert kíváncsi vagyok, milyen irányba akarnak tovább haladni. Amit én jósolok:

  • 3G, természetesen. Ebből azt mondják, hogy valami jobbfajta, akár 42Mbit letöltési sebsségre is képes modult fog kapni.
  • Az UMTS-t kihasználandó videótelefonálási képesség, előlapi kamerával (iSight természetesen), mindennel. Szerintem ez lesz az Apple egyik fő durranása és talán sikerül nekik végre elterjeszteni a videótelefonálást, amihez ugye minden készen áll évek óta, kivéve az igényt. :) Ha igazán nagyot akarnak lépni, akkor lehetővé teszik valami gatway-eken keresztül az iChat-es kontaktok felhívását, illetve a gépről iChat-ből az iPhone felhívását. (Ez persze rengeteg kérdést felvet, de nem megvalósíthatatlan feladat.) Én ennek örülnék a legjobban.
  • Jobb kamera.
  • Hagyományos eladási modell. Előfizuval, országonként több szolgáltatónál + kártyafüggetlenül, és nem kapnak érte pénzt. (Legalábbis annyit, amennyit most.)
  • 3rd party appok. Ez már biztos, úgyhogy inkább azt jegyezném meg hozzá, hogy szerintem dögivel jönnek végre az igényes 3rd party iPhone app-ok.
  • A telefon kinézetre és software-re nem sokban fog különbözni a jelenlegi modelltől. Több színben kapható lesz.
  • Lesz GPS-es és GPS nélküli modell. Előbbi valószínű aranyáron, utóbbi pedig kb mint a mostani. Lehet, hogy a videótelefonálási képesség is csak a nagyobb modellbe kerül bele.
  • iChat szöveges chat támogatás?
  • UPDATE: Normális Bluetooth támogatás. OBEX küldés/fogadás, A2DP, stb. Ez szerintem időhiány miatt maradt ki az 1.x software-ekből.

Június 9-én meglátjuk mennyire lett igazam. :)