VOLT fesztivál

Idén végre összejött, hogy pénzem, időm, kedvem és társaságom is volt fesztiválozáshoz (amiből általában az elsővel szokott gond lenni), úgyhogy a szobatársakkal vettünk egy hetijegyet a VOLT-ra. Azért VOLT, mert jó koncerteket ígértek, nem olyan drága, mint a Sziget, és még nem is olyan felkapott. Én eddig csak a tavalyi BalaTONE-on voltam, ami nem volt egy nagy szám, bár kétségtelenül előnyös volt, hogy ott nap közben strandolhattál a Balatonban, míg Sopronban ez a lehetőség – khm, Balaton hiányában – nem adott. Kicsit tartottam tőle, hogy a főként Laciék által választott fesztivál „túl alternatív” lesz nekem, kevés koncert fog érdekelni, de szerencsére volt elég jó zene ahhoz, hogy jól érezzem magamat.

Egészen meglepően sok ember fordult meg a soproni Lővér kempingben, a honlap szerint kb. 77.000-en váltottak jegyet. Ez a tömeg sajnos sok helyen meg is ártott: szorosan egymás mellett álltak a sátrak, koncertek végén esélytelen volt olyan irányokba haladni, amilyenbe a kizúduló tömeg nem akart, és – ami a legkellemetlenebb volt – a WC-k és zuhanyzók előtt folyamatosan hosszú sorok álltak. Ennek ellenére igen jónak mondanám a szervezést, folyamatosan takarítottak, szemetet szedtek, nem volt rendbontás, első nap délután percek alatt bejutottam, szinte minden program időben kezdődött és nincs panaszom arra sem, hogy nem lehetett tudni, mikor milyen koncert lesz, az tájékoztatásra elég jól bevált a Pesti Est különszáma, amiből végtelen példány állt rendelkezésre.

Egyetlen nagyobb hibának azt mondanám, hogy jobban át kellett volna gondolni a zenekarok beosztását, mert több olyan együttes is fellépett kis sátorban, amire sokkal többen kíváncsiak lettek volna (tipikusan pl. Belga), miközben pl. a Depresszió és a Zanzibár fele annyi embert sem érdekelt a Nagyszínpadon. Nem tetszett az sem, hogy a fél háromkor kezdődő stand-up comedy előadásokra már egy órával korábban be kellett állni a sorba, hogy beengedjenek időben.

A zenei felhozatal azt hiszem teljesen kielégítő volt, a megasztár kategóriától (Caramel) a legigényesebb jazz zenékig minden volt. Pár koncert, amin megfordultam, a teljesség igénye nélkül: Kispál, Tankcsapda (qrvajó koncertet adtak!), Roni Size Reprazent, Cypress Hill (suxx), Quimby (nagyon jó volt!), Manu Chao, 30Y, URH (suxx!), Offspring, Paso Sound System, Dumaszínház (Badár Sándor (könnyesre röhögtem magamat) & Kőhalmi Zoltán), Ganxsta Jazz verzió (igen lazára vették), Senor Coconut, Für Anikó & Jamie Winchester, HS7, Neo, Pokolgép (jajj), Beatrice (még mindig nem szeretem), Exploited (kemény 2 percet bírtam elviselni belőle), Ossian (ezek még nem haltak ki? Hihetetlen), Belga (nagyon nagy volt), Kiscsillag, Clawfinger (szaaar), Psycho Mutánts, Copycon (jajj), Kaukázus (jobbat vártam), Péterfy Bory (pont a két utolsó számra értem oda, jól volt időzítve).

Jövőre? Még meglátom. Ezt mindenesetre nem bántam meg.

(Képeket meg akartam feltölteni, de nagy örömömre a 10-es bétás Flash-sel nem megy a WordPress képfeltöltője. Majd downgrade-elek vagy nem tudom, de most erre nincs időm.)

2 hozzászólás

Submit a Comment
  • vinczepetya

    akár össze is futhattunk volna…:D:D

  • csibar

    micsoda felhozatal! :O de kár, hogy nem lehettem ott!

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment