All posts in bug

RAM-ból sosem elég

Sokan tudjátok, hogy időnként gondjaim vannak az OS X sebességével, aminek okát ezerszer megpróbáltam már kinyomozni, de mindig sikertelenül. A tüneteket persze ismerem: lényegében arról van szó, hogy lassú a vinyó, és valamiért minden programom roppantmód szükségesnek érzi azt, hogy ennek ellenére ő onnan olvasson egy kicsit. Emiatt jön a SWOD (Spinning Wheel of Death, alias ‘strandlabda’), meg az idegeskedés, hogy már megint fél perc, mire egyáltalán elkezdi betölteni a Safari azt a hülye honlapot.

Új rendszer építésére nem lévén időm (a gép nálam nem csak hobby, hanem munkaeszköz is, 1-2 nap kimaradást egyszerűen nem engedhetek meg magamnak), a tüneti kezelés mellett döntöttem. A logikai levezetése egyszerű a dolgoknak: a gép lassú, mert sok a vinyóművelet → azért sok, mert sok a swappelés → vegyünk még RAM-ot.

Eddig 4 giga lakott a gépemben, aminek ugye bőven elégnek kéne lennie mindenre, de normál használat mellett (ami nálam azért átlag feletti: 2-3 Eclipse, 2 Safari, iTunes, Adium, Mail, Evernote, Things, Sequel Pro, Tweetie, stb. szinte állandóan fut…) azt figyeltem meg, hogy 1-2 giga swap simán becuppan fél nap alatt, intenzív, 5-10 nap használat után pedig nem ritka a 3-6 GB sem. Célszerű volt tehát duplázni.

Az utolsó löketet az Index cikk adta meg, ami megírta, hogy mennyire lementek a RAM árak. Másfél-két hónappal ezelőtt 30.000 Ft volt egy 4 gigás modul, most viszont 13-ért már meg lehetett vásárolni.

Külön kiemelném, hogy mit vettem, hátha másnak is hasznos lesz: A célgép jelenleg egy MacBook Pro (mid 2009) 13″ (2.26GHz).

Először két Kingmax TinyBGA modult vettem, egészen pontosan ez volt rájuk írva: FSEF65F-C8KM7 (ugye DDR3, PC3-8500, 1066MHz-es modulokról beszélünk). Na, ezek az én gépemben nem mentek. 3 napig nyúztam őket, 5-6 random random fagyás után pedig feladtam. Lehet, hogy a két modul volt csak hibás, és másik pár működött volna, nem tudom. (Akit érdekel: Xbench teszt eredmények.)

Ezeket visszavittem 3 napon belül, és cseréltem a kicsit több, mint 1000 Ft-tal drágább GEIL 8GB KIT-re (GS38GB1066C7DC). Ez a post írásakor még nem szerepelt az iPON árlistájában, de szerintem rendelésre tudnak még hozni. 8 és fél nap uptime után azt tudom mondani, hogy ezek viszont beváltak. :) (Xbench teszt eredmények.)

A 2×2 GB RAM-ot meg a hirdetés feladásának napján sikerült elpasszolnom 10.000 Ft-ért, úgyhogy a 4 → 8 giga upgrade ma kihozható 14.000 Ft-ból.

És hogy milyen a 8 GB RAM? Igazából semmi fantasztikus dologról nem tudok beszámolni: egyszerűen elkezdett működni tőle a gép. A vinyó továbbra is lassú, amint lehetőségem lesz rá, veszek egy SSD-t, de a swappelés gyakorlatilag megszűnt, ettől olyan 2-3-szor gyorsabb lett minden. Ilyennek kellett volna eddig is lennie… Újra használható a VMware, nem értékelhetetlenül lassú az iPhoto, és még sorolhatnám. Amikor átváltok céges userre, akkor nem kell kivárnom azt a kellemetlen 2-3 percet, amíg régen visszareszelte az ott futó programokat a swapből. Működik, visszakaptam a gépemet. Tudom ajánlani mindenkinek, aki hasonló problémákkal küzd, ennyi pénzt igazán megér!

PS: Mókás belegondolni, hogy 1997-ben hogy örültem a karácsonyra kapott Amiga 601-es memóriabővítőnek, ami fél megáról másfélre (!) bővítette az Amiga 600-am RAM kapacitását :) Egyszerre el tudtam indítani (floppyról!) a Personal Paint-et és azt a zeneszerkesztő programot, aminek már a nevét sem tudom… :)

Figyeljünk oda az apróságokra

Az Evernote iPhone-os kliensében mindig is idegesített valami apró hiba, amit nem tudtam sehogy megfogalmazni. Ma véletlenül eszembe jutott, hogy levideózzam, és a videót képkockáról képkockára tanulmányozva igenis szembe tűnik az a pár apró dolog, ami ugyan semmiségnek tűnik, de a mindennapi használat során igenis nagyon zavaró tud lenni. Az ilyen apróságokra igen is oda kell figyelni!

Lássuk hát:

Continue Reading

Elvira fagyás Safariban

Talán már Te is találkoztál azzal, hogy ha az Elvira oldalán be akarod állítani a kedvezményt, akkor minden WebKit alapú böngésző elszáll.

Chrome

Ez a Safari/Chrome/stb. motorját képező WebKit egy hibája, amiről már hónapokkal ezelőtt szóltam a fejlesztőknek, azonban egy fecske nem csinál nyarat, úgy látom, hogy nagyobb mennyiségben kéne hibajelentést küldeni nekik erről a problémáról, és akkor talán nekiállnának foglalkozni vele.

Szeretnék megkérni mindentkit, aki Safarit vagy Chrome-ot használ, hogy jelezze ezt a hibát a fejleszőknek a következőképpen:

  1. Hozd be a böngészőben az http://elvira.mav-start.hu oldalt!
  2. Safari-ban a Safari menü Report Bugs to Apple... menüpontját kell választani
    Menu
    Chrome-ban ugyanezt a Help menüben találod Report Bug or Broken Website... néven.
  3. A hibajelentést töltsd ki a következőképpen:
    Hibajelentés
    (lehet, hogy meg kell nyomnod a „More Options” gombot is)

Köszönöm, ennyi lett volna. Ha ezt sokan megtesszük, remélhetőleg észreveszik magukat, és előbb-utóbb lesz megoldás is. Én időnként nézegetem a WebKit nightly build-jeit, ha valami változás történik, majd frissíteni fogom ezt a postot.

Nyomj egy Like-ot ha megcsináltad!

UPDATE: Jelentem a hibát kijavították! Reméljük, a következő Safari frissítés nemsokára érkezik, ami már tartalmazni fogja az új WebKit-et.

UPDATE2: Hát, elég lassan érkezett a frissítés, de a 5.0.3-mas Safari végre nem fagy szét!

ADSL ajánlatok

Most pedig egy amolyan szemezgetés fog következni – némi kommentárral – az Olcsóbb Otthoni ADSL Keresés birodalmában tett utazásom legviccesebb állomásaiból:

„Szolgáltató váltást minden esetben csak azonos sávszélességről azonos sávszélességre történhet.
Így pld. amennyiben Önnek jelenleg egy 1Mb-os korlátlan díjcsomagja van, abban az esetben Ön a fenti csomagok közül kizárólag az 1MB-os csomagunkat veheti igénybe.
Ha mégis nagyobb sávszélességet szeretne, az sem jelent problémát!
A szerződéskötést követően Ügyfélszolgálatunkon (1443) Ön bármikor módosíthatja díjcsomagját és a sávszélességet!”

Invitel

Most akkor csak ugyanaz a sávszélesség maradhat, vagy módosíthatom bármikor? :)

Amennyiben a telefonvonal csak az Internet elérést szolgálja, úgy nem éri meg külön telefonelőfizetést fizetni. Ebben az esetben rendelje meg bármely, Magyar Telekom és EnterNet szolgáltatási területen igényelhető csomagunk NAKED, azaz telefonvonal nélküli változatát. Magyar Telekom szolgáltatási területen minden telefonvonal nélküli ADSL csomag esetén a havidíj mellett nettó 19 900 Ft + ÁFA (bruttó 23 880 Ft) egyszeri díjat számlázunk évente! EnterNet szolgáltatási területen rendelhető csomagjaink „naked” változata az előfizetői hurok teljes átengedésével valósítható meg!

Enternet

Lássuk csak: 23880 / 12 = 1990 Ft havonta, hogy „nem kell fizetnem a telefonvonalért”. Megéri?

Ha találok még, akkor frissítem a postot.

Napi LOL

Komment nélkül:

Nokia-N810-23-14:lighttpd-1.4.20$ apt-get install grep
Reading package lists... Done
Building dependency tree       
Reading state information... Done
The following packages were automatically installed and are no longer required:
  initfs-flasher kernel-diablo-flasher openssh-client openssh-common flash-and-reboot
Use 'apt-get autoremove' to remove them.
The following packages will be REMOVED:
  bluez-utils busybox camera-test chavo dnsmasq hal hildon-application-framework-rx34-rx44 hildon-application-manager
  hildon-control-panel hildon-control-panel-personalisation hildon-desktop hildon-home-webshortcut
  hildon-home-webshortcut-config hildon-im-hwr-teach hildon-initscripts hildon-plugins-settings-cpa isearch-applet ke-recv
  libcodelockui1 libcomapp0 libconbtui0 libicd-network-dun libicd-network-ipv6 libosso-certman1 libosso-email-interface
  lsb-base maemo-extras-domain maemo-launcher maemoblocks mediaplayer-ui microb-eal microphone-test modest
  multimedia-applications netbase nokia-certified-domain nokia-repository nokia-selected-domain nokia-system-domain
  openssh openssh-server operator-wizard osso-addressbook osso-af-base osso-af-hildon-input-method osso-af-startup
  osso-af-utils osso-app-killer osso-applet-bluetooth-keyboard osso-applet-certman osso-applet-datetime osso-applet-device
  osso-applet-devicelock osso-applet-display osso-applet-languageregional osso-applet-memory osso-applet-screencalibration
  osso-applet-sound osso-applet-textinput osso-backup osso-bluez-compat osso-bookmark-ui osso-browser osso-calculator
  osso-calculator-ui osso-chat-ui osso-chess-ui osso-clock-applet osso-clock-ui osso-connectivity osso-connectivity-ui
  osso-connectivity-ui-btsettings osso-connectivity-ui-conndlgs osso-connectivity-ui-connmgr
  osso-connectivity-ui-gwsettings osso-connectivity-ui-gwwizard osso-connectivity-ui-iapsettings
  osso-connectivity-ui-statusbar osso-core osso-core-busybox osso-core-config osso-dsm osso-dsm-ui osso-filemanager
  osso-filemanager-ui osso-games-startup osso-global-search osso-help osso-help-ui osso-imageviewer osso-ipv6
  osso-lmarbles osso-mahjong osso-multimedia osso-notes osso-pdf-viewer osso-rss-feed-reader osso-rss-feed-reader-applet
  osso-rss-feed-reader-list osso-sketch osso-software-version-rx44 osso-startup-greeting osso-startup-wizard
  osso-statusbar-alarm osso-systemui osso-systemui-actingdead osso-systemui-alarm osso-systemui-devlock
  osso-systemui-modechange osso-systemui-powerkeymenu osso-systemui-splashscreen osso-systemui-tklock osso-voip-ui ppp
  pre-installed-documentation-rx44 pre-installed-images pre-installed-sounds sysvinit tablet-browser-daemon
  tablet-browser-default-plugin tablet-browser-ui udev wide-dhcpv6-client widget-home-plugin wizback
The following NEW packages will be installed:
  grep
WARNING: The following essential packages will be removed.
This should NOT be done unless you know exactly what you are doing!
  busybox sysvinit
0 upgraded, 1 newly installed, 125 to remove and 7 not upgraded.
Need to get 174kB of archives.
After unpacking 47.1MB disk space will be freed.
You are about to do something potentially harmful.
To continue type in the phrase 'Yes, do as I say!'
 ?] n
Abort.

OS X suxx, de a pc mégsuxxabb

Itt a Qpa, missziókritikus feladatokat kell elvégeznem gépen, gyorsan, egyszerűen, és hiba nélkül. Errre a gép kitalálja, hogy fagy. Egyszerűen nem hiszem el! Minden egyes Leopard update-nél kicsit instabilabb lett a gép, de ami most megy, az már tarthatatlan állapot: A héten vagy 4-5-ször kellett újraindítanom a gépet, többször mert egyes szolgáltatások befagytak (pl. WindowServer…), és volt pár (valószínűleg a VMWare betájának számlájára írható) kernel pánikom is. Irtózatosan fel tudom húzni rajtuk magamat, mert nem ezt várom el egy Mac-től. Az egyik legnyomósabb ok, amiért Mac-re váltottam, az volt, hogy ilyenekkel soha nem lesz többet gondom. (MorphOS-szel a programhiányon kívül a stabilitási problémáim voltak a legnagyobbak.) Continue Reading