Lágymányos akkor és ma

Találtam egy régi képet Lágymányosról (itt), és rátettem a mai látképre. Megdöbbentő, mennyit fejlődött a város az utóbbi időben: A régi képen jól látszik, hogy a BME a város szélén épült, gyakorlatilag az egyetem épületei után már mocsár volt. Sajnos a képről nem tudom én sem, hogy mikor készült, de a ’20-as, ’30-as évekre saccolom. Időutazás az egér kép fölé húzásával.

lagymanyos1

Éjjeli panoráma a Széchenyi-hegyről

Tegnap éjjel felmentem ugyanoda, ahová a múltkor is, és csináltam egy éjszakai panorámaképet Budapestről. Félelmetesen jó volt a látvány. :)

Tovább →

Széchenyi-hegy panoráma

Múlt héten mehetnékem volt, és megmásztam a Buda környéki hegyeket. Voltam a Gellért-hegyen, aztán az ablakon kinézve megláttam a Sas-hegyet, és elhatároztam, hogy oda is felmegyek. Sajnos az még nem volt nyitva (!), ugyanis be van kerítve a teteje a kilátóval együtt, tájvédelmi körzet, és csak ha minden igaz, március 15-től lehet bemenni. Körbenéztem, és megláttam a Széchenyi-hegyet, na mondom egy másik nap oda is felnézek. Pénteken meg is ejtettem a túrát, sajnos a Széchenyi emlékkilátót már annyira benőtték a fenyők, hogy szinte semmi kilátás nincsen a városra, viszont az 53-mas buszmegállótól nem messze a kilátó felé van egy kanyar egy csupasz domboldallal – na ott készítettem ezt a panorámát:
Tovább →

iPhoto ’09 tapasztalatok

Az Apple sajnos megint egy kettős lépést tett: Az új iPhoto-ra már egy hónapja folyik a nyálam, annyira tökjó új fícsöröket pakoltak bele, viszont most, hogy fél hete folyamatosan nyomkodom, az a tapasztalatom, hogy bár minden reklámszövegük igaz, az új iPhoto egy erősen bétás állapotban lévő befejezetlen program.
Tovább →

Nyári panorámák

Idén volt szerencsém a Mátrában, Fallóskúton és a Balatonon is eltölteni egy-egy hetet, a fényképezőt persze vittem magammal. A mátrai út előtt vettem egy gagyi – de nekem megfelelő – Hama állványt, amit persze egyből ki is kellett használni – nosza, csináljunk panorámaképeket! A képekből nagyfelbontású QuickTime VR (Virtual Reality) panorámákat ácsoltam (vannak jobbak és kevésbé jók is, építő jellegű kritikát elfogadok). Kattintsatok a kis képekre hogy ti is megcsodálhassátok őket!

Tipp: Jobb gomb, mentés másként, majd nyissátok meg QuickTime-mal a file-okat és nézzétek full screen-ben, mert úgy lényegesen jobb.

Miért QuickTime? Mert sokkal élvezhetőbbek a képek QTVR-ben, mint egy batár JPEG-ként. Nem mellesleg progresszív formátum, tehát már akkor látsz valamit a panorámából, amikor a böngésző még nem szedte le az egészet. Egy ilyen panoráma sokkal jobban visszaadja a látottakat, mint akár sok egymás mellé tett fénykép. A videónál meg azért jobb, mert kisebb fileméretű, nagyobb felbontású és te kontrollálod.

Mátra

Ágasvári csúcs:

Tovább →

Villám

Már régóta vágytam rá, hogy megmutathassam, hogy én is tudok ilyet csinálni, íme:

Thunderbolt

Budapest este

Tegnap a Gellért hegyen fényképeztünk egyet Czo-val. A képek flickr-en.

Tovább →

FényképezőkCsináltam egy röpke tesztet a környezetemben fellelhető (khm) fényképezőkkel.

Klikk a galériához

A tesztelt példányok:

  • Canon EOS 400D + EFS 18-55mm - 10 MPixel
  • Casio Exilim EX-Z55 - 5 MPixel
  • Sony Ericsson K800i - 3.2 MPixel
  • Apple iPhone - 2 MPixel
  • +1: Apple MacBook iSight - 0.3 MPixel

Mindegyik gép automata állásban lett használva, öt különbőző helyzetben: Kültéri fotó, beltéri fotó, sok részlettel rendelkező tér fotózása (fal), makró fotózás, arc fotó (az iSight csak ez utóbbi kategóriában “versenyzett”).


Archívum

Instagram

flickr

ChurchSerpentineMy DarlingRestRhythmCome HereThe TeamHere We Are

Hívj meg egy sörre!

Eddig 4 ember hívott meg.

Kövess!

Follow gklka on Twitter @gklka

Friss postok

Friss kommentek

Legtöbben kommentálták