Ma éjféltől újra határozatlan ideig MÁV sztrájk. Most már igazán bekaphatnák.
Archive for 2008
Terminus
Bizonyára már majdnem mindenkinek mondtam, hogy a félévben nem vettek fel a Kármánba, mivel az előző őszi félévben nem túl kiemelkedő átlagot (2.54) sikerült produkálnom (hiába lettem most 3.67), valamint a közösségi munkát is hanyagoltam kicsit. Koleszt azért kaptam, méghozzá a Terminus-t, amiért érthető okokból nem lelkesedtem annyira (fő bajaim vele: 1: qrva messze van mindentől, 2: lerobbant szocreál épület az egész, 3: nincs csap a szobában (suxx!), 4: nincs szigetelés, süvít be a hideg az ablakon, 5: A biztosítékot folyton leveri valami). A beköltözéskor az is “némileg” rontotta a hangulatomat, hogy az ágyam feletti SCH-ból deportált polc úgy egy az egyben leszakadt, és egy hétig a szoba közepén kellett kerülgetni, de szerencsére ez megoldódott, mert jöttek a jómunkásemberek kedden és felfúrták. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy felfúrták, hogy a fal másik felén kijött a csavar, aminek nagyon örült a kedves szomszédunk…)
Irány a Multitouch forradalom!
Nagyon úgy fest, hogy az Apple komolyan gondolja ezt a Multitouch dolgot, amit a minap nyilvánosságra került legújabb szabadalmuk is bizonyít. Ha csak a fele is megvalósul azoknak az ötleteknek, amiket ezek a szabadalmak említenek, akkor az Apple forradalmasíthatja a számítástechnikai piacot egy olyan beviteli eszközt kínálva, ami sokkal intuitívabb, mint az ezer éves billentyűzet+egér páros. Persze nem kell arra gondolni, hogy akkor innentől ezek mennek a kukába, szimplán kapnak egy újabb alternatívát, ami vagy beválik, vagy nem.

A szabadalom egy nagy tábláról beszél, amit két kézzel taperolhatunk. A rendszer felismerné, hogy melyik ujjaink érnek a táblához; lehetne tapipadként használni egérmozgatásra, írhatnánk rá akár ujjal, akár stylus-szal, lehetne billentyűzetként is használni és állítólag még azt is megoldanák valahogy, hogy “érezd”, hogy lenyomtál egy virtuális gombot. Egy másik szabadalom tartalmazza az advanced gesztusok beállítópaneljének ötletét, ahol olyan parancsokat láthatunk, mint cut, copy, paste, select all, open, new, save és close. Szerintem roppant jó ötlet, viszont nagyon fontos, hogy ezt úgy kell megvalósítaniuk, hogy “magától értetődő” legyen, ne kelljen tanulni, valamint hogy ez rendszerszinten konzisztens módon legyen implementálva, vagyis ezek a gesztusok minden programban ugyanúgy működjenek és ugyanazt csinálják. Ezzel mondjuk OS X-ben nem szokott probléma lenni. :)

Ha csinálnak egy olyan valamit, ami olyan, mint egy billentyűzet csak egy kijelző a felülete, amit ráadásul taperolhatunk is két kézzel, akkor szerintem olyan plusz értéket hoznak létre, ami meg tudná győzni a pc-s tábor egy jelentős részét a Mac-re váltásra. Valahogy úgy, ahogy az iPhone-t is megvették a népek, hiába AT&T-only.
Én alig várom a következő forradalom kezdetét :)
Újra eladó a Pegasos II!
Számomra kedvezőtlen hír, de számotokra nagyonis kedvező: nem sikerült az előző körben eladni a Pegasos II-met, (a vevő sajnos nem jött el egyik megbeszélt alkalommal sem, és több, mint egy hete nem lehet elérni sem) úgyhogy ezennel újra meghírdetem, a múltkori nagy érdeklődésre való tekintettel 125.000 Ft-ért.
Keresők összehasonlítása
Az agyam el tudom dobni olyankor, amikor arról olvasok, hogy ez meg az a szolgáltató a Google helyett a Yahoo-val vagy mondjuk a Microsofttal szerződött le, hogy a készülékeikben az ő keresőjük jelenjen meg a Google helyett. Meggyőződésem szerint ezzel csak a felhasználókat szívatják.
SSD vs. HDD
Na ez kéne nekem:
(A bal oldali egy HDD-s, a jobb oldali pedig egy SSD-s MacBook Air. Bővebben az AppleInsider cikkében.)
Megjegyzem az én MacBook-om sztem a bal oldali gép sebességének felét sem tudná hozni, úgyhogy tuti valami gáz van nálam…
Galéria
Kevesen nézik a flickr-en a képeimet, úgyhogy úgy gondoltam, elkell egy kis reklám :P
Evolúcióelmélet
A South Park ismét megmondja a tutit:
