A tökéletes túra app nyomában

Szeretek túrázni. Nagyjából fél évente végigmegyek az iOS App Store teljes kínálatán és keresem az igazi túra appot. Mindegyik rossz. Ennyivel akár el is intézhetném, de ezt a témát már olyan alaposan körüljártam, hogy úgy gondoltam, itt az ideje egy kiveséző cikknek, amiben megpróbálom kicsit bemutatni ezt az amúgy igen népes piacot és leírnom, hogy hol van a probléma. Aztán ti is hozzászóltok és együtt hátha okosabbak leszünk.

A cikkhez 37 (nem csalás, nem ámítás – harminchét!) darab túra appot rágtam végig nem kis munkával. A legtöbb app egy adott feladatkörre van kihegyezve és majdnem mindegyikben lehet egy-két jó ötletet találni, de egyik sem tudja a túrázónak szükséges teljes eszköztárat úgy tálalni, ahogy én azt szeretném. Persze mondhatjuk, hogy az igényeim különlegesek, de kétlem, hogy azok lennének, úgyhogy kezdjük is egyből az elején!

Hogyan túrázok?

Nálam a túrázás, a természetjárás elsősorban rekreációs tevékenység. Szeretek az erdőben barangolni, szép tájakon baktatni, megállni egy kilátón, a vidék báját megcsodálni. Kicsit kiszabadulni Budapestről. Nem célom a kilométerek teljesítése, ahogy az időre adott teljesítmény nyújtása sem. Persze jól esik mozogni és a nap végén fáradtan, de élményekkel tele visszagondolni arra, hogy mit teljesítettem, de nem ez az elsődleges cél.

Alapvetően kétféle túrán szoktam részt venni:

  • Kéktúra. Szeretném a Magyarországot átszelő legismertebb túraútvonalat teljesíteni sok kis részletben, évek leforgása alatt.
  • Kis kiruccanás a környéken valamelyik hegyre, amikor időm engedi.

Az első nem igényel útvonal tervezést, mert a kék jelzés előre meghatározott irányban kanyarog, csak az odajutást és a visszajutást kell megoldanom. Ahhoz viszont nagyon fontos, hogy tömegközlekedéssel mikor tudok a startponthoz eljutni, mennyi idő alatt teljesítem a kinézett szakaszt és hogy van a végponton közlekedés hazafelé. Ha a túra app alulbecsüli a szakasz hosszát, akkor lekésem a buszt és lehet, hogy haza sem jutok.

A kis kiruccanások sokkal kötetlenebbek. Nincs idő limit, mivel általában körtúrát tervezek, azonos kiindulóponttal és céllal, a lényeg inkább az, hogy egy pár órát kitöltő, kellő látnivalóval kecsegtető útvonalat tudjak tervezni.

Persze, másnak biztosan mások az igényei, de talán sokan vannak hozzám hasonlóan, így elsősorban ezeket a felhasználási területeket akarom az appban jól reprezentálva látni.

Feladatok

A túra appok feladatköre, mint már innen is látszik, sokrétű, de négy fő feladatot mindenképpen kiemelnék, ezeket úgy gondolom egy jó appnak tudnia kéne:

  • Térkép
  • Útvonaltervezés
  • Nyomkövetés
  • Analitika

Térkép

Nyilván nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy egy túra app leges legfontosabb feladata a túra helyszínének részletes térképét elénk tárni. Bármily trivialitásnak is tűnik ez, több app már itt elbukik. Sok appban nincs is térkép, de amiben van, a legtöbbször az is hagy kívánnivalót maga után. A térképészet nehéz műfaj… A térkép készítésről elég annyit tudni, hogy különböző feladatokhoz teljesen különböző térképeket kell készíteni. Teljesen más például egy autós navigációhoz tervezett városi-, egy metróhálózati-, vagy például egy turistatérkép. Az előbbin az a fontos, hogy vezetés közben könnyedén le tudjuk olvasni, mikor kell a másik sávba besorolnunk vagy kanyarodnunk, a metrónál nincs szükség a távolságok pontos reprezentációjára, a turistatérképen viszont a nevezetességek megtalálhatósága mindennél fontosabb.

Túrázásnál két dolog szokott érdekelni: a domborzat, és a túraútvonal jelzések. A domborzat meghatározza, hogy milyen nehéz lesz maga a túra, mennyire gyorsan tudok haladni, vagy egy-egy meredek domboldal láttán már a tervezéskor lehet, hogy el akarom kerülni az útvonalat. A jelzések biztosítanak arról, hogy ne kelljen nonstop a telefonom kijelzőjét néznem, hiszen ha tudom, hogy a sárgát kell követnem, akkor ha 3-4 percenként látok egy jelzést a fán, akkor tudni fogom, hogy jó úton járok. Ha ez a kettő hiányzik, akkor a térkép nem ér semmit. Mutatok egy példát: mindkét térkép a Pilist ábrázolja, melyik ad több információt első ránézésre?

Wikiloc (balra) és OSMAnd Maps (jobbra)

A domborzatot a térképeken két eszközzel szokták szemléltetni: egyrészt szintvonalakkal, amik megadják a hegy alakját és sűrűségükből lehet következtetni a hegyoldal meredekségére, másrészt domborzat árnyékolással, amiből az ember ösztönösen érzi, hogy egy hegyről vagy épp árokról beszélhetünk-e.

Az általános célú térképek, mint a Google Maps vagy Apple Maps általában csak az autóval járható utakat tartják számon, a turistatérképek dolga, hogy a hegyi gyalogos útvonalakat is megjelenítsék. A világon sok helyen szervezett, egységes jelölésrendszerrel látják el ezeket az utakat, nálunk például színezik (kék: országos jelentőségű, tájegységeken átívelő, piros: hegységeken átvezető, sárga/zöld: helyi jelentőségű) és formával látják el (sáv: fontosabb kiindulási ponttól valahová vezető út, kereszt: sávjelzések közti összekötő, négyzet: lakott településre vezet, kör: ivóvízhez megy, háromszög: hegytetők, L: romok, Ω: barlangok, ↺: körséta). Ha az Országos Kéktúrán akarok menni, akkor már a térképre ránézve látni szeretném, merre vezet a kék csík. A legtöbb térkép sajnos nem rendelkezik ezen információkkal, és jobb esetben is csak az út nyomvonalát jelzi, például minden, a legkisebb vadászúttól az autókkal is járható földútig szaggatott vonallal van jelölve.

Fontos azonban tudni, hogy térképet nem fejleszt senki maga, minden program külső adatbázist és legtöbben külső megjelenítő motort is használnak. Egy-egy adatbázis persze eltérően jelenhet meg, mert a színek, betűtípusok, megjelenített elemek, azok kinézete elég széles skálán szabályozható.

Öt fő irányt láttam:

  1. Általános térképek (Google Maps és Apple Maps). Ezek túrához teljesen alkalmatlanok. Kb. ingyen beépíthetőek a programba. A Google Maps tartalmaz egy ‘Terrain‘ nézetet, amin legalább domborzat árnyékolás van egy bizonyos felbontásig, a többin a domborzat is talány.
  2. OpenStreetMaps. Az OSM a Wikipedia térképes megfelelője: bárki szerkesztheti, és sokan ezt meg is teszik, így nőtte ki magát a semmiből egy napi szinten karbantartott, rendkívül részletes térképpé az elmúlt 10 évben. Akad több ebből származó, specifikus térkép, mint az OpenCycleMap és Thunderforest Topo, amik egy-egy területet próbálnak tökéletesíteni.
  3. MapBox. Üzleti vállalkozás. Ők több helyről vásárolják az adatokat, de főleg OSM-re támaszkodnak, viszont adnak egy elég jó minőségű megjelenítő motort és vannak nagyon jól használható presetjeik a színekre és megjelenő elemekre.
  4. A helyi szolgáltatók raszter térképei. Minden ország rendelkezik valami céggel vagy állami szervezettel, ami felméri az ország területét. Külföldön ezek ki is szokták adni a térképeket, amit sok app tud használni. Nálunk a Cartographia lenne ezért a felelős, de az ő térképeik tudtommal digitálisan egyáltalán nem elérhetőek. Néhány app odáig megy, hogy saját képet is használhatsz térképnek. Általában részletesek, de nem túl modernek, mert egy felbontás létezik csak belőlük, így belenagyítva csak nagyobb lesz minden, részletesebb nem.
  5. Műholdkép. Ez szinte bármelyik szolgáltatónál megegyezik, túrázásnál sok haszna igazából nincs. Kb. annyit látsz rajta, hogy zöld.

A legtöbb program több térkép forrást is támogat, ezek közt lehet váltani. A jobbak fizetősek.

Útvonaltervezés

Valahogy úgy kéne működnie a dolgoknak, hogy megrajzolom a térképen az útvonalat (szándékosan használtam ezt a kifejezést), aztán később azon végigmegyek nyomkövetéssel, ami segít ebben, információkat ad az útvonalról. Több iskolát találunk itt is, van, aki egyáltalán nem nyújt ilyen szolgáltatást, van, aki kész túrákból enged választani (mindegyikhez van pár kép, kis leírás), és van, ahol csak útvonalpontok közt tudunk tervezni. A leghaszontalanabb dolog, amivel találkoztam valaha, az előre elkészített túra. Hacsak nincs több ezres adatbázis, ahol rövidebb és hosszabb túrát is találok jó számmal, szinte soha nem találtam még olyat, amit konkrétan végig akarnék járni. Vagy nem jó helyről indul, vagy nem megfelelő a hossza, vagy nem kanyarodik be valahová, ahová szeretnék menni, szóval ezek számomra sosem voltak jók semmire, bár megértem, hogy kezdőket segíthet.

A pontok közti tervezés szintén kényes kérdés. Mobilon nincs kialakult módja ennek, ezért mindenki maga találja fel az ehhez kellő interakciókat. Talán nem túl nagy meglepetés, hogy ezért rosszabbnál rosszabb megvalósításokat láthatunk. Például sokan arra építenek, hogy keresőt adnak a kezembe, amibe beírhatom a kiindulópont és a végpont címét: na, ezt a legritkább esetben szoktam csak tudni, ennél sokkal hasznosabb egy térképes választó. A köztes pontok hozzáadása (hogy ugye ne vigyen a tervezés a legrövidebb, de legunalmasabb betonúton) még kényesebb kérdés. Ezt a lécet nagyon kevesen ugrották meg használhatóan.

A következő fontos dolog, hogy milyen információkat tud a tervezett útról megadni a program. Az alapszint, amit mindenki tud, a térképen megjelenítés, de sok program a magasságdiagramot is képes kirajzolni, megbecsülni a lejtők alapján a szükséges időt, a jobbak pedig időjárást is tudnak tervezni, illetve megmutatják az útfelületek eloszlását is. Hasznos a már említett betonúton gyaloglás elkerüléséhez.

Nyomkövetés

Ideális esetben a túra előtt megtervezem az útvonalat, a túra elején a buszról leszállva megnyitom az appot, kiválasztom azt, majd elindítom a nyomkövetést, ami rögzíti, hogy ténylegesen merre mentem. Ezen felül navigációs szerepet is betölthet az app, vagyis valamilyen formában mutatnia kéne, hogy merre kell mennem, hogyan teljesítek (legfontosabb mérőszámok itt az átlagsebességem és a várható érkezési idő). Többen nyújtanak a kategóriában extra szolgáltatásokat, amiket már nem is merek elvárni, de ha adja az app, akkor mindenképpen örülök nekik: ilyen a hangos navigáció, ami szól, ha letértem a kijelölt útvonalról, az Apple Watch támogatás (igazi ínyencség, ha még térképet is látok az órán!), illetve az on-line közvetítés, hogy egy otthon ülők is nézhessék, hol tartok.

Szintén nagyon hasznos, ha a nyomkövetés közben a térképen számomra fontos dolgok könnyen azonosíthatóak. Például nem megyek el egy, az úttól kicsit messzebb eső kilátó mellett, vagy megtalálom a forrást, ha szomjas vagyok. Rengetegszer merül fel az is, hogy bizonyos tereptárgyaktól milyen messze vagyunk még, így a távolságmérést is ide sorolnám.

Analitika

Célba érés után mindig kíváncsi vagyok pár alapvető metrikára a megtett útról: jó tudni, mennyi idő alatt és milyen sebességgel teljesítettem, illetve ha sikerült valami nagyobb csúcsot is megmászni közben, akkor a leküzdött szintkülönbség is érdekes szokott lenni. A túrát szeretem elmenteni, hogy később jobban kielemezhessem és visszanézhessem, merre jártunk. És persze van még egy fontos: mivel nem vagyok magányos farkas, ezt szeretem megosztani azokkal is, akik velem túráztak. Több app kínál erre megoldást: a feltöltik a trackinget valahová, amit be tudnak linkelni.

A kategóriában rengeteg extra szolgáltatás létezik, ilyen az Apple Watch-os pulzusmérés hozzátársítása a sebesség diagramhoz, vagy például a túra során lőtt képek automatikus begyűjtése és térképre helyezése.

A mezőny

A következő appokat teszteltem:

Kezdjük rögtön a „futottak még” kategóriával:

  • Wikiloc: Rettenetesen ronda térképeik vannak, minden felirat szörnyen nagy, egymásba lóg, ránézni is rossz. Funkcionalitásban gyenge, egyetlen előnye az amúgy szintén nem túl jó WatchOS app.
  • outt: Valami északi ország szülötte lehet, mert túrákat csak onnan ajánl, tervezni meg nem lehet benne. A turistautak jelöletlenek, analitikáról meg nem is beszélhetünk.
  • Hiiker: Gyenge térkép, előre tervezett túrák, amik közt nincs magyar.
  • Hiking Project: Közepesen gyötrelmes a felülete, úgy tűnik, hogy a rögzített utak nem kerülnek sehová, de simán lehet, hogy csak nem találtam meg őket. A legnagyobb baj viszont nem ez vele, hanem hogy kizárólag Google Maps Terrain térképeket jelenít meg, ami domborzaton kívül nem sok infót ad.
  • Walkmeter: Melléfogás. Egyértelműen terepfutáshoz készült app, meg sem próbál a térkép mezőnyben bármit felmutatni a maga Apple Maps-ével.
  • Cairn: Valami fura fétis révén arra van kihegyezve az app, hogy feltünteti, mások hol mértek vele GPS koordinátát. Ez nem jöttem rá, nekem miért jó, de az amúgy teljesen útvonalmentes MapBox térkép tele van kék pöttyökkel, amik ezt jelzik. A rögzítés és analitika része is szánalmas.
  • GPS Kit: Ő itt a rangidős nagyöreg. 5-6 éve még használható lehetett, de azóta teljesen elhagyták, egyedüliként a mezőnyben még iPhone 6 képernyő méretben jelenik meg valami hibrid iOS 6-7 designnal. Tudásra nem lenne rossz, de a térképek az akkori kor raszteres szintjét hozzák, és nem igazán nyújtanak vizuális élményt így duplán szétskálázva.
  • Avenza Maps: Kakukktojás. Ő a többiektől eltérően arra lett kihegyezve, hogy egy saját képet vagy dokumentumot használj fel térképnek. Ezen kívül mást nem is tud nyújtani, de ha pl. van kéznél egy bescannelt Cartographia térképed, akkor még hasznos is lehet B tervnek.
  • Pocket Earth: Erősebb versenyző a fentebbi mezőnynél, sok funkcióval, közepesen használhatatlan, domborzat árnyékolás nélküli térképpel, azonban a UI-t sikerült annyira nyakatekertté tenni, hogy biztosan földhöz akarod vágni 10 perc után. Fő előnye a rengeteg POI, amivel elcsúnyítja a térképet.
  • Root & Branch: Aranyos kis app, ami egy már-már majdnem értékelhető MapBox térképet vonultat fel, ahol mindössze az utak színezése és néhány POI hiányzik, de sajnos itt meg is áll a dolog, valami fél nap alatt összedobott útvonal rögzítés van még benne és tényleg semmi más. Tech demo.
  • ramblr: Már az app kinézetétől képes vagyok kirohanni a világból, nagyon csúnya szegény. Ezen felül Apple/Google Mapset és raszteres OSM térképeket tud. Vannak grafikonok meg minden alap funkció, de nincs kedve használni az embernek. Túratervezés nincs benne.
  • Guthook: Ismét egy egyedi app, ami kizárólag a long-distance túrákra (pl. a közismert El Camino) koncentrál. A térkép itt nem fontos, hiszen nem erdőjárásról van szó (Apple Maps), viszont ismeri az útvonalakhoz tartozó POI-kat. Aki ilyenre adja a fejét, annak hasznos lehet.
  • Trailforks: A bejelentkezés egyáltalán nem működött, így rögzített útvonalat elmenteni nem tudtam vele. Közösségi élményre gyúrnak, a túraútvonalak a felhasználók által megosztott főleg mountain bike útvonalrögzítések, és lehet jelenteni az aktuális állapotukat is. Tudsz badge-eket gyűjteni, eventekre menni, stb. Az ötlet jó, de engem a raszteres, jelzett utakat nélkülöző térképnél teljesen elvesztett.
  • Bivy: Nem is tudom. Ez az app olyan, mintha egy tehetséges grafikus egy tehetségtelen programozóval dolgozott volna. A térképre épp elégségest adnék (MapBox), tracking alap statisztikákkal van, tervezés nincs. Ha kenyéren, vízen és ezen kéne élni, akkor túlélném, de volt ennél jobb is.
  • PhoneMaps: A program kezelése számomra teljes talány, de még így is igazi ínyencség: ez az egyetlen app, ami látszólag a turistautak.hu teljes térkép adatbázisával megegyező kinézetű és információtartalmú térképeket meg tud mutatni, ráadásul szép, vektorosak. Domborzat árnyékolás ugyan nincsen, de legalább minden jelölés a helyén van. Tervezni és trackelni katasztrofális élmény vele, de érdemes másodlagos térképnek megtartani.
  • Bontrax: Már gyanús lehet, hogy indítás közben is lépéshangokat ad és szét is van húzva a kép, de sajnos később sem jobb. Egyedül Apple Maps-el operál, a tracking nem ír ki semmit, útvonaltervezés meg vagy nincs, vagy nem találtam meg. És valamilyen okból folyamatosan elkéri az Apple ID-m jelszavát. 5 percenként. Erősen felejtős.
  • Waymarked Trails: Valamiféle 3D térképet mutatna, ami még érdekes is lehetne, de a felület egyébként annyira de annyira csúnya, hogy nem bírtam elviselni. Amúgy sem sok mindenre jó, mert kizárólag fixen előre megtervezett túrákat lehet vele végigcsinálni, és nincs egy hazai sem.
  • Hikepack: Előre letölthető térképekkel és egy erős majdnem-minden-fizetős hozzáállással dolgoznak, amiből az előbbi a nagyobb baj, mert magyar térkép az egyáltalán nincs, de anélkül nem is tudsz semmit csinálni. Amúgy úgy tűnik nem lenne rossz, mert Romániában mutat mindenféle domborzatot meg jelöléseket, nem is csúnya és elvileg tervezni és trackelni is tud, bár előfizetés nélkül nem volt alkalmam kipróbálni.
  • Természetjáró: Többször vitatkoztam már az ügyfélszolgálatukkal, hogy miért nem támogatja az app a modern telefon méreteket, de képtelenek megérteni is a problémát. Ez már csak ilyen marad, ez pedig eleve válóok nálam. Amúgy a Magyar Természetjáró Szövetség hivatalos appja, mármint vettek egy őskövület Outdooractive-ot és saját skinnel ellátták. A fent említett szempontok mindegyike szerint mérve szar, egyetlen pozitívuma, hogy tényleg sok, előre felvitt magyar túraajánlatot érhetünk el belőle.
  • Topo Maps+: Számomra valami érthetetlen okból elképesztőmód lassú térképekkel rendelkezik, míg az 1000 Mbites netemen mindenki gyakorlatilag azonnal meg tud jeleníteni egy képernyőnyi bármit, addig ennek fél percig is eltart, amíg a betölt egy amúgy elég gyenge OpenStreetMaps raszter térképet. A felülete és a funkciói amúgy egész jók, ha térképben nem lenne a legrosszabbak közt, még használhatónak is mondanám.
  • OutDoors GPS: Elég egyszerű app, csúnyának nem mondanám, viszont csak Google és alap raszteres OSM térképekkel rendelkezik. Tervezni és trackelni is a legalapabb szinten tud csak. Felejthető.
  • Control: Érdekes jószág. Egy nagyon modern és szép app, iCloud synccel, HealthKit támogatással, ami elsősorban trackingre van kihegyezve. Alapból csak Google Maps Terrain-t mutat, de lehetőség van saját kép betöltésére a térképre. Elég jó statisztikát ad. Tervezni nem tud. Kis térkép tuninggal és tervezés hozzáadásával teljesen jó lenne, de így sajnos kevés.
  • Hiking Tracker és Topo: ez a két app ugyanaz a szemét. Google Maps kizárólag, rettenetes UI, szörnyű minden. Brrr, még mindig kiráz tőlük a hideg.

Amik jók is valamire

bergfex Touren

Egész kellemes UI, használható útvonal tervező. Tracking közben majdnem mindent tud, amire szükségem van, sőt, magyarul figyelmeztet hanggal, ha a tervezett útról letértem. A trackingek szép listában, magasság diagrammal, hasznos adatokkal jelennek meg. A térkép szép, informatív. Külön kiemelném a megosztás funkciót, ami külön hozzáadogatás vagy appban fotózás nélkül összeszedi a telefonról a fotókat, amiket a túra közben csináltam, és azokat is felrakja a térképre, ami weben böngészgethető. Van watchOS appja is, ami a térképet is meg tudja jeleníteni. Mindössze pár dolgot hiányoltam: a turistajelzéseket, a vektoros térképeket és a tervezett útvonalon navigáláskor a várható érkezés idejét. Érdemes odafigyelni rá, mert kis fejlesztéssel majdnem tökéletes lehet.

Komoot

Kellemes UI fogad, ez már plusz pont. Az útvonal tervezés teljesen rendben van, egyszerű, működik. Nagy piros pont, hogy írja az útfelület típusát (földút, stb) is. A trackelés az általam sosem értett Google Maps navigációs sémát hozza, vagyis a következő kanyarig navigál, ami szerintem túra esetén nem túl előnyös, mert az többnyire csak kanyarokból áll, a kanyarok közül egy szignifikáns fordulót kiemelni meg elég hülyeség. (Ha mondjuk azt írná le, hogy a sárga jelzés mellett elhaladsz 50 m múlva, de hát ilyet egyik sem tud…) Ezen kívül viszont ír mindent, ami kell: átlagsebesség, hátralévő táv, idő, szint, stb. Az analitika a legfontosabb adatokat feltünteti és a megosztás is vállalható. És akkor a negatívumok: a térkép adatok sajnos elég gyengék (hiányzik a turistautak hierarchia szintje és jelölései), és a watchOS appjuk is csak 2 számot tud megjeleníteni.

FATMAP

Ezen versenyzőnk különlegessége, hogy 3D térképpel próbál minket elkápráztatni. Erre kizárólag műholdképet tud rakni, valamint egy turistautas réteget. Sajnos ez viszont nélkülözi a jelzéseket. Az app legnagyobb baja szerintem a koncepcióhiány, mert eddig szép és jó, de nem igazán tudja eldönteni, hogy ő maga akar trackelni (ebben szegényes), a cég által készített másik appal trackeltet (ami meg egyáltalán nem tartalmaz térképet), vagy valójában szeretné, ha a Strava-val trackelt edzéseidet kéne csak megjelenítenie. Navigációra alkalmatlan, és tervezni sem lehet vele. A rögzített túrákkal sem tud nagyon mit kezdeni. A menürendszer a szokásos kétes mindent-a-térkép-mögé-rejtünk típusú, amitől a navigáció nehézkes, de a GUI amúgy nem csúnya. Ha 3D-ben szeretnéd pörgetni a hegyeket, akkor egynek jó lehet.

AllTrails

OSM és külföldi raszteres alaplayerekre helyezhető pollen, fényszennyezés, erdőtűz, időjárás overlayekkel alapoz a térkép, láttunk már sokkal jobbat is, de nem a legrosszabb. Tervezni csak weben lehet vele, viszont van sok előre elkészített magyar útvonal és a webes tervező legalább jó. A trackelés elég közepes, az adatokkal is szűkszavú az app és a követett útvonal adatait (érkezés) sem jeleníti meg. A magasság diagramját ki tudja rajzolni, de sebességet már például nem tud. Az analízis szintén hasonló cipőben jár: bár van egész jó webes megosztása, kevés adatot mutat és lehetne egy fokkal szebb is. WatchOS app szintén akad, de pro előfizetés nélkül nem mutat térképet, csak négy alapadatot. Összességében nagyon hasonlít a Komoot-ra, de majdnem mindenben kicsit rosszabb annál.

Outdooractive

Vele már találkoztunk korábban, amikor a Természetjáró néven kiadott sokkal korábbi verzióját magunk mögött hagytuk. Az appot az utóbbi pár évben sikerült egy sokkal minőségibb szintre emelni, már szó sincs idióta menükről és ezer éves telefonfelbontások felnagyításáról. Annyi új funkció került a rendszerbe (mert itt egy komplex, weboldal-app rendszerről beszélünk), hogy ez viszont már hátrányává vált. A weboldalon tudunk plant készíteni, amit route-tá konvertálhatunk (megadva az útirányt, stb.). Az így nyert útvonalról az app alapadatokat (magasságok, távolságok) ad csak meg és minden alkalommal 5 percig tart megtalálnom, hogy hogy is tudom lekövetni, de végül rá szoktam találni a nem túl sok jóval kecsegtető „As a template” menüpontra, ami erre hivatott. A túra alatt kevés infóval lát el az app, de a legszükségesebb metrikákat megkapjuk. WatchOS app viszont nincs sajnos. Szintén fejtörést okoz a letrackelt túra megtalálása (nem teljesen konzisztens a route-plan-template-tracking négyes?), de sok értelme nincs is, mert részletekbe az analitika sem megy, többek közt olyan egyszerű dolgokat sem tudtam kiolvasni belőle, hogy mikor indultam túrázni és mikor értünk be pontosan. Pár szó még a térképről: azon felül, hogy nem rendelkezik útvonal jelölésekkel, érzetre mintha hiányoznának is róla útvonalak. A tervezés során néha fura helyekre visz.

Gaia GPS

Van sok-sok szintvonal, leheletnyi domborzatárnyékolás, nincsenek útvonal jelölések és rettentően hiányzik a terep típus színezése is (például találd meg Dobogókőt a képen, nem egyszerű). POI-ból viszont akad jó sok az amúgy OSM alapú vektor térképen. Útvonalat lehet tervezni az appban is és weben is, mindkettő egész használható, utána viszont az egyetlen dolog, amit a tervezett úttal tesz, hogy a térképre felrakja, nem láttam semmi segítséget arra vonatkozóan, hogy mennyi van még hátra belőle. Adatokból a mezőnyhöz képest sokat mutat, a magasságdiagram mellett sebességet is kapunk, ha a grafikont nem is, de az adatokat legalább a watchOS appban is láthatjuk. Nagyon nagy pluszpont, hogy az órán képes térképet is mutatni, igaz ez rendkívül lassú és primitív (nehéz scrollozni, nagyítani, el van nyújtva, stb). Az analitikáról ugyanez mondható el, alapszinten nem rossz. A premium csomagban egyébként a szokásos OSM és nemzeti térképek is elérhetőek (bár nem nálunk persze). Középmezőnyös app.

Footpath

Ez az app egy igazi gyöngyszem. Bár a készítők szándéka ennél több lehetett, igazán egy dologra jó, de arra egyértelműen ki tudom jelenteni, hogy a legjobb: útvonal tervezésre. Gyönyörű MapBox térképpel rendelkezik, ami az útvonal jelöléseken kívül mindent hoz, amit kell. A nagy plusz amit ad, az, hogy elég az ujjunkkal megrajzolni az útvonalat nagyjából és szépen ráilleszti a közelben lévő turista utakra. Ha valami nem sikerült elsőre, akkor radírral kitörölhetjük a megfelelő részt és újra tudjuk rajzolni. Így pofonegyszerű egy olyan túrát tervezni, amilyet szerettünk volna. Egyből mutat egy elég kielégítő magasság diagramot lejtő meredekség színezéssel, és az összes fontos adatot megtaláljuk. Külön tetszett, hogy becsül időt is, amit az átlagsebesség csúszkaszerű állításával finomhangolhatunk. Rendkívül hasznos. A felület a legmodernebb iOS irányelvek szerint készült, támogat iCloud syncet és van watchOS app is. A tudománya itt viszont megáll, mert a navigáció valamilyen okból kifolyólag a Google Maps autós navigációt veszi mintául, vagyis egy bedöntött síkú, befordított 2D térképen látjuk a csíkot, amerre mennünk kell, nélkülözve minden tereptárgyat és egyéb információt a következő kanyar távolságán kívül. Mint említettem, ez a megközelítés túrán nem működik. A trackelt túra analitikája viszont szintén kiváló, sebesség szerint színezi a térképet, diagrammokat mutat és a pulzust is megjeleníti. Hátránya: Legalább 700 Ft havonta. Érdemes kipróbálni.

Trails

Legutóbb a Trails-re esett a választásom, és ezt használtam évekig, mert bár tervezni nem tud (GPX import természetesen van), és a térképe sem túl jó, de a tracking és az analitika rész szerintem ebben az appban a legjobb. Remek modern felülete van, kitűnő watchOS appal rendelkezik, messze ez az app adja a legtöbb és legpontosabb statisztikát út közben és analitikánál is. Képes a térképen az útvonalat sebesség, magasság, légnyomás és pulzusszám alapján színezni, és ugyanezekről az adatokról részletes, interaktív grafikont is ad. Messze jobbat, mint bármelyik másik app. Hab a tortán, hogy mindezek a webes megosztásban is benne vannak, méghozzá egy egész kellemes felületen. Az app remek összesítő statisztikákat nyújt és hangos navigációval is ellátták. Jogos a kérdés, hogy akkor miért cserélem le? Egyrészt a térkép teljesen hiányos, szinte semmi útvonalat nem tartalmaz, hiányzik a tervezés, de a legnagyobb szívfájdalmam mégis az, hogy elhagyták, úgy tűnik nincs továbbfejlesztve és megrekedt az iPhone X felbontáson, így 11 Max-on már felskálázva jelenik meg.

Mapy.cz

Új versenyző, most először találkoztam vele. Amiben nagyon erős, az a térkép. Egyszerűen csodálatos, átlátható, turistautak színét megtartó, domborzatárnyékolt, részletes térképpel rendelkezik, ami hatalmas segítség út közben. Útvonal tervezésben is egész jó, bár nem mondanám, hogy a legrövidebb vagy legjobb utakat találja meg mindig. Tervezésnél és sajnos analitikánál viszont elég gyenge, gyakorlatilag a magasság diagrammon és az eredetileg széltérképekkel foglalkozó Windy-hez hasonlóan időjárástól eltekintve semmi információt nem ad. Túra közben nagyon helyesen az érkezés tippelt idejét és a hátralévő távolságot jelzi legfőképp, ami ráadásul adaptív, így igazodik az legutolsó időszak sebesség átlagához. Hatalmas hiányosság a gyengécske analitikán kívül a GPX import/export teljes hiánya (UPDATE: weben van GPX import és export is), így ha nem ebben tervezzük meg a túrát, akkor másban sem tudjuk. Szerintem ő lesz a befutó, ha még egy kicsit hagyjuk kibontakozni, de ehhez még évek munkája kell. Update: A Windy Maps úgy tűnik ugyanez az app.

OsmAnd Maps

A térképek ásza. Az OpenStreetMaps legkedveltebb kliense, amit Androidról portoltak iOS-re pár éve. Térkép terén mindent tud, ami egyáltalán tudható, tökéletes adatok, POI-k, színezések, domborzatárnyékolás, szintvonalak, a legrészletesebb hierarchikus, jelöléssel ellátott turista útvonalak, minden van, ami bármikor is kellhet. Lehet vele tervezni, de őszintén szólva a program nyakatekert felépítése miatt a sajtreszelővel rejszolás is élvezetesebb. Kiír viszont minden létező adatot, pár héttel ezelőtt óta már az útfelületek eloszlását és a magasságdiagramot is. Tud elvileg trackelni is, de mivel a letrackelt túrák egyből eltűnnek a menük átláthatatlan dzsungelében, szemmel láthatóan nem erre lett kitalálva. Analitikából pedig kifejezetten rossz, csak egy egyszerű táblázatot kapunk pár alapadatról, még megosztani sem lehet (GPX export persze van). Aktívan fejlesztik. Ez az első számú választásom, ha térképet kell nézni.

WorkOutDoors

Ez az app ismét egy különlegesség. Kifejezetten watchOS-re készült, és higgyétek el, feszegeti a platform határait. Elképesztő, hogy mi mindenre képes egy ilyen kis eszközön. Míg a legtöbb program csak start/stop gombot, néhány adatot és esetleg egy egyáltalán nem, vagy csak nehézkesen scrollozható, rohadt lassú térképet ad, addig ez egy teljesen telefon színvonalú, minőségi térképet, teljesen személyre szabható adatokat és grafikonokat, és egyszerű gesztusokat, amikkel ezek közt válthatsz. Jól látszik, hogy az appot valaki olyan írta, aki magának csinálta, nem csak emberek ötleteltek róla valami irodában. A térkép órára megfelelő, nagyon részletes, bár domborzatárnyékolás és túra útvonalak nincsenek rajta, de ekkora képernyőn szerintem teszi a dolgát, a statiszikák elsőrangúak, tud navigálni, segít az útvonal követésében, stb. Az iPhone app csak kiegészítő szerepet tölt be, pont annyit tud, amennyi szükséges (pl. analitika nagy képernyőn, GPX import/export, stb. Abszolút ajánlom, ha van órád!

Kartasto

Egyik új indulónk a 2019-ben megjelent Kartasto, ami egy finn srác szóló projectje. A program fő erényei az Apple technológiák maximális kihasználása (macOS-től watchOS-is mindenen elérhető, syncel iCloud-on, stb), illetve a tile alapú térképek messzemenő támogatása, így bármilyen térképforrást be tudunk neki adni, többek közt a turistautak.hu-t is. Amellett, hogy URL-t be lehet neki írni, képes weboldalakról önállóan is kiemelni a szükséges információkat, ez nagy előny. Az app elsősorban térkép nézegetésre való, bár tud útvonalat rögzíteni és GPX-eket importálni is, de ezen funkciói elég egyszerűek. Képes offline elmenteni térképeket. Egyedüli abban, hogy Apple Watch-on bármilyen tile alapú térképet tetszőlegesen zoomolhatóan és scrollozhatóan meg tud jeleníteni. Megéri az egyszeri in-app purchase árát.

Konklúzió

Remélem mindenkinek tudtam pár tippet adni. Én magam részéről nem találtam meg a tökéletes appot, mert bár egy-egy részfeladatra van nagyon jó vagy akár tökéletes megoldás, az egész túrázást nem tudta nálam semmi sem megfelelően kiszolgálni. Fontos azonban hozzátenni, hogy én kifejezetten a saját igényeimre kerestem appot, ami legalább annyi megkötést biztosan tartalmaz, hogy magyar térképek szempontjából értékeltem őket. Amerikában, vagy mondjuk Svájcban biztosan más lenne az eredmény.

Térkép szempontjából egyértelműen az OsmAnd Maps és a Windy Maps a befutó, trackelésre a Trails, a bergfex és talán a Gaia GPS volt a legjobb, tervezni a Footpath a legalkalmasabb, analitikához és megosztásra pedig a bergfex és a Trails nyújtja a legtöbbet.

Akit az Apple Watch támogatás érdekel, annak a ViewRanger térképe és a Trails órán megjelenő valós idejű grafikonjai lehetnek érdekesek.

Tökéletes app tehát nincs, fél év múlva ismét lefutom ezeket a köröket, ha lesz rá igény, még talán frissítem is ezt a cikket.

(Igen, tudom, kéne írni egy appot. Bárcsak lenne időm rá!)

UPDATE 2020. 03. 07: WorkOutDoors hozzáadva

UPDATE 2021. 01. 19: Kartasto hozzáadva

49 hozzászólás

Submit a Comment
  • knor1982

    OsmAndMaps analitikából rossz..???? Hát, lehet, hogy almán az, de a droidos változatában szerintem eléggé ott van. Csináltam egy képernyőmentést egy vízitúráról: https://i.ibb.co/H2NmQVS/osmand-gpx-elemzesek.jpg

  • Boca

    A 2 utolsó appot egyesítheted valamennyire, mert osm alá be tudod rakni a mapy.cz turistás rétegét és egy csúszkával váltani a 2 közt. Sztm is szuper a mapy.cz turistás rétege, desktopon is azzal szoktam böngészni. Az osm app sajnos tényleg el van kissé bonyolítva, ráférne egy menü újratervezés, viszont tényleg aktívan fejlesztik.

  • Zombie

    Nagyon jó a cikk és köszönöm, hogy helyettem is letesztelted ezt a rengeteg alkalmazást. Van 1-2 amit még nem próbáltam és jó/jobb lehet, mint amit most használok, úgyhogy azoknak adok egy esélyt majd.

    Én ebből kb 4-5-öt próbáltam végül rájöttem, hogy egyik sem felel meg az igényeimnek és nem is bosszantom magam tovább azzal, hogy egy all-in-one alkalmazással kövessem a túrázásokat.
    Nekem ez vált be: 1) tervezés a https://turistautak.openstreetmap.hu/ oldalon (egyébként ha ez elérhető lenne offline-ban már boldog lennék)
    2) GPX adatok betöltése a Guru Maps Pro-ba
    3) trackelés, statisztika, analitika egy GPS Polar óráról

    Amit még érdemes lenne hozzátenni a cikkhez, hogy ezek az appok hogy fogyasztják az akkut. 5-10km-es távon még jó eséllyel marad a telefonban töltés, de 20-30km-es vagy többnapos túrán ez a fajta követés hasztalan sajnos.

  • Kókai László

    Köszi a cikket, nagyon hasznos összefoglaló a siralmas helyzetről :) Én most egy kompromisszumos megoldást használok: wikloc apple watch-on trackelem a túrát, és ha tervezni kell akkor wikiloc web felület vagy OSM + GPX export / import. Ami nagyon hiányzik, az egy iPad-es tervező alkalmazás.

    Szerintem jó megközelítés lenne kettő / három app-ban megoldani ezt a problémát:
    1. Tervezésre egy iPadOS / MacOS / web
    2. Tracking only WatchOS
    3. POI adatbázisos, térképmegjelenítős / trackelő / navigáló iOS-re

  • Skrihár Gábor

    Még egy alkalmazás eszembe jutott: a HuMap. Nem tudom, hogy IOS-ra létezik-e. persze. Valószínűleg csak a „futottak még” kategóriába férne bele az útvonalterveője bénasága miatt, viszont a térképét én annak találtam a leglogikusabbnak.

  • Yvn

    Én a MAPS 3D Pro-t használom telefonon (iphone 6plus), bár sajnos nincs időm sokat túrázni mostanában. Teszi a dolgát, van 2D 3D térkép, vannak túrista utak, magassági szint, elég jó tracker. Útvonalat is tudsz vele tervezni igaz az kicsit vicces időnként. Ha lesz még teszt esetleg nézd meg.

  • István

    Köszi a cikket, nagyon alapos munka! Kszi az OsmAnd Maps tippet, nagyon jónak tűnik. Kár hogy nincs Watch verziója. Igaz apple whatch-on működő térképek közül csak az Apple saját térképem működik igazán jól, az viszont túrázásra nem használható. A Maps 3d pro is jó és látványos program. Nagyon szeretem, bár a kezelése nem eléggé intuitív. Sajnos az utóbbi években romlott a látásom, és nem lehet nagyobbra állítani a feliratokat benne.
    Egy biztos: ezek az appok már teljesen feleslegessé teszik a Garmin kézi kütyüket, – már ha az ember nem felejti otthon a külső akkuját:-) Volt vagy 10 különböző GARMIN-om az évek során, amiket használtam tengeri hajózásra, túrára és MTB-re. 3 éve adtam el az utolsót.

  • Marcell

    Jó az írás, magyar nyelven hiánypótló összevetés.
    Fura, hogy a Locus map kimaradt a mezőnyből. Évek óta használom, „mindent is tud” kategória, segítőkész ügyfélszolgálat. Stb.
    https://play.google.com/store/apps/details?id=menion.android.locus.pro
    Egy Osmand vs Locus teszt érdekelne.

  • GK

    Ennek az az egyetlen oka, hogy nem elérhető iOS-re, Andoridos appokkal pedig nem foglalkoztam. De a Locus nagyon jó valóban.

  • Iszistvan

    Szia! Először is BUÉK mindenkinek! Másodszor, nagyon jó írás lett, köszönjük! Én mos Locus-t használok (nyilván Androidon) Garmin Fenix 6x pro órával, ami – mivel a Locus-nak van spec. Garmin app-ja – gyakorlatilag tökéletes. Szinte mindent tud, amiket felsoroltál és persze így a részletesen megtervezett útvonalat egy gombnyomással rálövi az órára is, aztán már szinte elég csak azt nézni…
    Igen ám, csakhogy egyéb bosszantó technikai okok miatt (egyre slendriánabb sw minőség, megbízhatatlan BT kapcsolat, stb., ami tekintve, h most épp egy 300k-s Sam. galaxy s20+-ról van szó, elfogadhatatlan), kb. 8 év után szándékozom elhagyni az Android világát és áttérnék IOS-re. Gyakorlatilag már csak a kedvenc Locus Map-om IOS hiánya tart vissza a váltástól, így lelkesen olvastam az egész elképesztően pro anyagodat (iszonyat meló lehetett vele…). A lényeg, h érdekelne, tapasztaltál-e március óta valami újdonságot IOS piacon, esetleg van-e már alternatívája a fenti Locus+Garmin kombónak? Hálás lennék ha segítenél véleményezni az ügyemet, tekintve, h az IOS világában nem vagyok annyira otthon… Köszi előre is! Üdv. István

  • FMaci

    Köszi a munkát, amit helyettem is elvégeztél! Sokan vagyunk hasonló helyzetben. Nekem azért is volt jó olvasni az elemzésed, mert megnyugodtam, hogy nem én vagyok béna, hogy pl. az Osmand -ban nem vagyok képes túrát tervezni.
    Én egyébként az osztrák ALpenvereinaktiv pro változatát használom. Ez normál esetben fizetős, de mint AV tag (az éves hegyi balesetbiztosítás miatt tag vagyok) nekem ingyenes. Hátránya lehet, hogy csak németül van. Érdekessége, hogy a magyar földrajzi nevek német nevét is megadja. Kifejezetten könnyű vele útvonalat tervezni pc-n és telefonon is, minden feltüntetett útra, ösvényre illeszti. Használható a navigációja is, de a néni németül beszél benne.

  • Meneruwa

    https://meneruwa.hu/galileo-offline-maps-pro-turazas-iphone-al/ Azóta Guru Maps lett a neve, Ezt használom már évek óta s azóta is frissül nincs elhanyagolva. Turistautak telepíthető bele, stb.. magyar nyelv, stb…

  • Zsolt Takács

    Ami a cikkben nem említett viszont szerintem egy nagyon fontos app a közkutak.túrázás során folyadékra is szükség van .turistautak.hu térképet használ ami egy nagyon részletes térkép valamint a közkutakon kívül forrásokat is jelöl és azt is megmondja iható e a vize.

  • IDSx

    Említést érdemlő még iOS alatt a Geoládák nevű app, amely – bár elsősorban a geocaching.hu játékhoz készült -, de baromi jól használható túrázásra is:
    – alapból is többféle térképet támogat, ezek nagy része persze OSM alapú
    – ezekre layerként alapból felrakható a közkutak, illetve a turistautak.hu térkép is
    – betölthető bármilyen nyomvonal + az elhelyezett POIk iCloud Driveból, oda pedig szimplán böngészőből mentem le a gpx filet. Így pl. kéktúra szakaszokon mindig a túra előtt le tudom tölteni az aktuális, friss tracket, afféle biztosítékként, de a heti teljesítménytúrázás során is hasznos.
    – lementhetőek az egyes térképcsempék offline
    – az új verzió már trackelni is képes, azaz rögzíteni a megtett útvonalat (bár erre szerintem inkább erre való sporttracker szoftver, de még inkább smart/sport óra való)

    Ha geoládázni nem szeretnénk pedig szimplán kivesszük a geoládák megjelenítését. Nálam ez a #1 app belföldi túrázás során.

    U.i: a Cartographia-nak már vannak digitális térképei. https://cartographia.hu/navigacios-mobil-applikacio-94

  • Szofi

    Sziasztok,
    Tudna nekem valaki segíteni abban, hogy iPhone-os Osmand alkalmazába hogyan tudom berakni a magyar turistautakat? Mindenhol csak androidos megoldást találok..
    Nagyon köszönöm előre is!

  • GK

    Bal felső ikon (emberke vagy autó) → Útvonalak → Turistajelzés-réteg → Színezés OSMC túraszimbólum szerint. Érdemes még a szintvonalakat és a domborzati árnyékolást is bekapcsolni.

  • Csaba

    Sziasztok! Egy kis segítséget, ötletet szeretnék kérni. Évek óta Locust használok, de az új munkáltatóm tiltja az Androidot, csak iOS jöhet szóba. Egy olyan alkalmazást keresek, ahol több ezer saját pontot tudok felvinni és azokat mappákba rendszerezve tudom kezelni. Akár több szint mélységben is. Mivel terepen dolgozom, fontos a jó domborzati ábrázolás és a földutak is. Navigáció nem lényeges, de a tervezés jól jönne a bringázáshoz. Eddig a Guru-t próbáltam, de kissé buta és körülményes is. Ha valaki ismer egy jó appot, akkor ne tartsa magában. Előre is köszi!

  • GK

    Szerintem az OSMAnd Maps-et próbáld ki!

  • LyaniMegMeg

    Nagyon szépen köszönjük a munkádat! A cikked óriási segítség!

  • Kata

    Trackelésre nem említettétek a #relive appot. Mindenféle sportra alkalmas – kiválasztható, idő, távolság, szint, grafikon, és egy szuper videót csinál minden útról a térképen amit elküldhetsz akár emailben is. Látványos és információgazdag. Ingyenes része elegendő.

  • Ascyra

    Hello! Totál kezdőként szeretném, ha segítenél rábökni egy appra, amely előre tervezett túrákat ajánl fel. Egyelőre én nem merném megtervezni a saját túráinkat és most ott tartunk, hogy 0-24-ben a Rám-szakadékot járjuk be, mert csak azt ismerjük. Szóval, van olyan app, amely akár lehet ronda is, de használható útvonalakat ajánl. És legalább annyi info van benne: indulás, érkezés, odaúton szintemelkedés és km. (Esetleg a túra nehézsége, de ez sem igazán számít). Én is keresgéltem egy ideig, de amiket találtam használhatatlanok voltak – a cikkedből pedig pont az általam igénylet előre tervezett túrás appokat hiányolom személy szerint – de én valóban kezdő vagyok). Köszi az esetleges segítséget!

  • GK

    A termeszetjaro.hu adhat pár ötletet, onnan pedig akár ki is exportálhatod az útvonalat és használhatsz valami jobb appot a telefonon.

  • rekszem

    Locusra a Cartographia térképe megvehető digitálisan is.

  • GK

    Amúgy az hogy néz ki, meg tudjátok mutatni?

  • Gergő T.

    Halihóó, az OsmAnd Maps-szel próbálkozok és az lenne a kérdésem, hogy a turistautak.hu jelöléseit, hogy sikerült átemelni az app-ba? A map type-oknál nem találom sajnost ezt a lehetőséget és igazából a túristautas skin miatt használnám.

    Egyébként én IOS-re a GPS Kit-et használom már 2-3 éve és a turistautak.hu-val tökéletesen működik. Akár offline üzemmódban is. Az a nagy hátránya, hogy néha instabil, lassúbb és meglehetősen fapados. Viszont ezidáig nem találtam olyan IOS-en működő applikációt, amit hozta volna a magyar, jelzett túristautakat teljes terjedelmében.

    Köszi a választ előre is.

  • GK

    A kommentek közt már leírtam a megoldást. :)

  • Gergő T.

    Nagyon köszi! Hihetetlen nagy haszna van amit itt összehoztál és végre találtam egy normális applikációt (évek óta keresem).

  • Gergő T.

    Még egy olyan kérdésem lenne OsmAnd Maps kapcsán, hogy a szintvonalakat te hogy állítottad be, hogy olyan jól láthatóak legyenek?

    Nekem overlay funkcióval sikerült 30%-os kontúrral az OpenTopoMap (online) szintvonalalait ráhúzni az OsmAnd offline térképre. Ha jól értem, akkor zeró térerőnél a szintvonalak nem lesznek elérhetőek, mivel az online térképből táplálkozik. Jól értem? Valamint a kontúrokkal sem vagyok 100%-ig elégedett, nem olyan szép, mint amit te a fenti képen befotóztál.

    Itt tudsz ajánlani valami best practice-t? Gyakran járok olyan helyen ahol nincs térerő (pl Zemplén) és a szintvonalak elég fontos elemeit képeznék a térképemnek.

    Köszi!

  • GK

    Először is le kell tölteni őket ott, ahol a térképeket is, aztán állítsd be a korábbi kommentemben írtak szerint

  • -dzs-

    Hiányoltam a Backcountry navigatort, én 2008 óta használom, mert már akkor ajánlott ingyenes túristautakat akár Albániában is, persze a turistautak.hu adatbázist is nézhető benne, nagyon jó a logja és offline persze, szép rétegvonalas térképeket jelenít meg.

  • GK

    Az nincs iOS-re. Androidos appokkal nem foglalkoztam.

  • TN

    Én a GuruMaps appot használom egy ideje és most ráraktam a turistautak.hu ról letölthető jelzéseket is.

    Ezzel így nagyon patent. Akinek esetleg gondot okozna hogy ezt miként kell:

    Létre kellett hozni egy .ms kiterjesztésű fájlt ugyan azzal a névvel mint a TuraReteg.sqlitedb (TuraReteg.ms) és az ezen a linken található:

    https://gurumaps.app/manuals/ios

    Raster map .sqlitedb or .mbtiles and Map Source

    résznél lévő kódrészt kellett beletenni. Ezt a két filet pedig a GuruMaps mappájába kell másolni itunes-on keresztül.

    Innentől felismeri layerként. Minden alap térképen működik:

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=418iVBORw0KGgoAAAANSUhEUg.png
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=397iVBORw0KGgoAAAANSUhEUg.png

    Utat is lehet tervezni illetve a trackelés is nagyon korrekt.

  • Nagy Zoltán

    Először is én is köszönöm a sok tesztet. Én ma álltam neki újból, hogy a https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Comparison_of_iOS_applications és a https://wiki.openstreetmap.org/wiki/Apple_iOS#OpenStreetMap_applications listák alapján leszűkítsem a potenciális kört. Az elmúlt 4-5 évben már párszor próbálkoztam, de mivel eddig volt egy régi Garmin túra GPS-em (2008-as vásárlás), ezért nem volt akkora cél a megoldás megtalálása.

    Ma viszont az lett, s baromi sokat segített a te listád is. Engem nem érdekel a trackelés, azt a Garmin órám elvégzi helyettem, de a színazonos turistajelzéses térkép és aktuális pozíció megjelenítés, illetve a terepen történő navigáció fontos.

    Ha jól látom, akkor a Windy Map / Mapy.cz /OsmAnd a legszűkebb kör, de a Gurut és a Footpath-t is meg fogom nézni. A tuhu és openmaps oldalak által ajánlott Vectorial Maps-et meg nélkülözni fogom.

    Végül örülök, hogy ezt a segítséget egy ex-Révais adta nekem, aki szintén az. Csak éppen abban az évben ültem lott e először a padomra, amikor te megláttad a napvilágot.

  • Nagy Zoltán

    S még annyit, hogy az OsmAnd-nál a freemap.sk-hiking mint rátét réteg turistajelzései még jobbak, mint az osmc színezésű turistajelzések, mert az együttfutó különböző színű jelzéseket is ábrázolja

  • GK

    Sosem jöttem rá, de lehet csak az iOS verzió nem tudja: hogy kell ilyen külső rátétet berakni OSM-ben?

  • Nagy Zoltán

    Hét a rátétben. Nem igazán külső ez, uis letölthető az osmand által ios-ben is, alul, ahol importálni lehet.

  • moolash

    Véletlen futottam bele a cikkbe és nagyon meglep, hogy a LocusMap szóba sem került.
    Csak ajánlani tudom. Én akármit kipróbálok mindig a LocusMapban kötök ki. Kérdés nélkül fizettem elő az új modellre, ami ingyen indult. (pro és normal helyett amolyan előfizetős lett, de nem drágább alapvetően)

  • moolash

    Bocs, most láttam, hogy iOS az egész. ;) Akkor az előző kommentem Androidosoknak lehet érdekes.

  • Tamás K

    Guru Maps Pro, iOS » HOW-TO

    Szeretném pontosítani TN korábbi hozzászólását azok számára. akik nem különösebben járatosak a ezekben a dolgokban.

    A Guru Maps alkalmazásban lehetőség van a térkép és az azon megjeleníthető réteg kiválasztására külön. A turistautak.hu térkép rétegként is megjeleníthető, ebben az esetben bármelyik térkép fölött láthatóvá válnak a jelzett turistautak.

    Ehhez innen: https://turistautak.openstreetmap.hu/letoltesek.html le kell tölteni a megfelelő fájlt, ami jelen esetben a Turisatutak réteg és azon belül is a TuraReteg.sqlitedb nevű fájl.

    Ha ez megvan, akkor létre kell hozni TextEdit vagy Notepad (Mac vagy Win) segítségével egy TuraReteg.ms nevű egyszerű szöveges fájlt, amibe bele kell másolni ezt:

    Turistautak Réteg

    Ezt követően a két fájlunkat, tehát ezeket:

    TuraReteg.sqlitedb
    TuraReteg.ms

    Be kell másolni a iTunes vagy Mac-en egy Finder (Mac-en ehhez lehet, hogy telepíteni kell egy Apple plugin-t, de ez automatikusan megtörténik, jóváhagyás persze kell) segítségével a Guru Maps könyvtárba.

    Ezt követően használható a réteg nézet.

    Érdemes fejben tartani, hogy ez nem tud automatikusan frissülni, hanem időnként le kell tölteni a friss TuraReteg.sqlitedb fájlt a TuHu oldaláról és bemásolni újra a telefon megfelelő könyvtárába.

  • Tamás K

    A kódot kiszűrte a hozzászólás motor, megpróbálom újra.
    Szóval ezt kell a TuraReteg.ms fájlba másolni:
    #
    #
    #Turistautak Réteg
    #
    Értelem szerűen a # jeleket ki kell törölni a sorok elejéről. Bízom benne, hogy így értelmezhető lesz az előbbi hozzászólás.

  • Tamás K

    :-/
    Na jó ezt elengedtem, keressétek ki innen:
    https://gurumaps.app/manuals/ios/03-map-sources.html#geojson_mapcss
    Itt pedig a Raster map .sqlitedb or .mbtiles and Map Source bekezdésben a szürke hátterű kódot kell kimásolni.

  • MGP

    A Kartografia turista terkepeinek redzletesseget egyik digit terkep sem hozza, szerencsere mar elerhetok ket terkepkezelo app-ban is. Droidosoknak a Locus ala IOS-re az Avenza ala raktak be. Az Avenzat nem ismerem, de azt lattam hogy dragabban megvasarolhato benneca terkep mint a nyomtatott verzio. Locus ala pont ugyanannyiba kerul mint nyomtatva. Apro hatrany hogy a Kartograf felulet mogott az LM terkep uthalozatan tervez. Elony viszont a nagyithatosag, olyan reszletekre ami nyomtatva ali latszik, a kétfajta színerosseg (van egy eros, kontrasztos felulet), a magassagi megjelenitese a cursor alatt, az arnyekolt domborzati felulet.. Na meg persze a Locus hihetetlen sok funkcioja, szinkodolt utvonal tervezes pl meredekseg szerint, trackek szerkesztese, vagasa, osszefuzese, fotok megjelenitese, fotok helyere navigalas, rogzitett trac-ek magassagi szintjeinkek pontositasa a valos geodezia felulet szerint.

  • Máté

    Sziasztok!
    Nem vagyok nagy túrázás, így saját magam nem szívesen állok neki útvonalat tervezni. Olyan oldalt, alkalmazást tudna valaki ajánlani, ahol olyan útvonal akat lehet elérni amit nálam tapasztaltabb túrázók rakták össze? Ezt utána a fenti programok közül valamelyikre ráilleszteném. Vagy ha magában az applikáció ban tudok keresni, még jobb. Eddig a Wikilockot használtam, de ahogy látom annál vannak sokkal jobbak.
    Válaszotok előre is köszönöm!

  • Tamás

    Köszönöm a munkád! Androidosként is érdekes… :D …. :)

  • Mea

    Sziasztok! Én a AGPS TrackerOm használom pár éve, megvagyok vele elégedve mert mutatja, hogy hány méter magasságban is vagyok, mellékutak,… Viszont nagyon keresnék egy olyan appot ahol berudnék jelölni egy európai térképen,hogy hol és mikor jártam arra fele és ha még képet is feltudnék tenni az még jobb lenne. Rengeteg helyen járunk, gyűjtjük az emlékeket de sajnos én elfelejtem a helység neveket!

  • Sentinel

    Akkor teszteld le a HUNMap-appot én már régóta használom . Ráadásul offline módban is lehet használni csak a GPS-t kell bekacsolni. üdv :D

Trackbacks for this post

  1. Melyik a tökéletes túra app. 36 túra app bemutatása, rangsorolva. – Trailhead

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment