Still alive

A tegnapi AmiCon Amigás találkozó után vegyes érzelmekkel jöttem haza. Az Amiga köszöni, jól van. Az AmigaOS 4 remekül futkorászott 5 gépen is, a MorphOS 2.0 pedig hamarosan – most már tényleg – megjelenik. Ugyanakkor elszomorító, hogy a magyar Amigás társadalom nagyobbik része jelen volt a Lázi által szervezett találkozón – és így is csak tizen egy-ketten voltunk. Jót vigyorogtam, amikor Lázi örömmel újságolta, hogy „van egy új OS4 felhasználó” – nem Magyarországon; úgy egyáltalán a világon.

Persze nem könnyű a helyzete mostanában a géptípusnak, és kedvelőinek. Az AmigaOS vonal már évek óta hardware hiánnyal küzd, most meg ráadásul a jogokat birtokló anyacég, az Amiga Inc. is pereskedik mindenkivel, akivel csak tud, beleértve a Hyperion-t is, akik magát az OS4-et fejlesztették, így amíg a per tart, nem adhatják ki azt semmire. Mondanom sem kell, hogy mint általában, a per még évekig is elhúzódhat.



A MorphOS szférában halotti csend és hullaszag van, a MorphZone-on (a MorphOS felhasználók hivatalos fórumában) épp a héten ünnepelték a „Mikor lesz már MorphOS 2.0?” c. topic fennállásának egy éves évfordulóját. Ennek ellenére ChainQ, a magyar MorphOS fejlesztő azt hintelgette, hogy már nagyon közel a 2.0, amire mindenki vár. Nem véletlenül várják ugye annyian: Jóformán már minden fejlesztő, aki a platform körül megmaradt, az OS fejlesztésében segédkezett így vagy úgy, úgyhogy 3rd party programok már jó ideje nem láttak napvilágot – ez nyilván az OS kiadásával egy csomó erőforrás felszabadulását jelenti.



A találkozón nyomkorásztam az OS4-et, 10 perc után annyit tudnék nyilatkozni róla, hogy az tényleg AmigaOS, minden előnyével – és bugjával együtt. Sajnos a Workbench szinte teljes egészében OS 3.9-es szinten áll, ami pedig már nem mai gyerek. Nagyon tetszett az Origyn Web Browser, ami felülmúlta a várakozásaimat: egész szépen megjelenítette a CSS/XHTML oldalakat, működött a JavaScriptek nagy része és bár stabilnak még nem mondanám, azért mindenképpen sokkal fejlődőképesebbnek mondanám, mint a MorphOS-es KHTML portot, a Sputnik-ot. (Aminek még mindig igen komoly font rendering bugjai vannak.)

Mindenesetre jó volt újra működő Amigákat látni, és találkozni azokkal az emberekkel, akik még mindig tesznek érte valamit.


Amiga – The computer they couldn’t kill.

4 hozzászólás

Submit a Comment
  • Aadaam

    Azt mondd meg, hany ember van meg, akinek ez elsodleges gepe?

  • GK

    Nem sok. De ez már nagyon régóta nem egy mainstream rendszer. És mindenki tudja, hogy soha nem is lesz. Hobbygépnek viszont ideális.

  • Reynolds

    Nekem pld. abszolut elsodleges. Sot, masod-, harmad-, negyed- esatobbi, egeszen kilencedlegig. Egyenlore.

  • mcgyver-watt

    Sziasztok, nekem is megvannak még a gépeim,bár csak nosztalgiából használom néha ( OS 3.9)A1200 PPC, Apollo 40/40 )
    De a mostani gépem is low-endnek számít és ez sem zavar :-) eMac 1,4
    További szép napot !

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment