OS X Leopard első benyomások

Leopard DVDReggel ébredek fel, és mit látok? Véletlenül valami megmagyarázhatatlan módon, 2 nappal a kiadás előtt felkerült a 10.5-ös Mac OS X a vinyómra. Egyelőre csak a külsőre, mert nem bízunk meg idegen fiában.

Jelentem megy remekül. Az első benyomásom róla a beták megnézegetése után az, hogy egy már majdnem végleges stádiumban van – de sajnos a helyzet az, hogy ez [i]már[/i] végleges stádiumban van, és ki fogják adni. Pedig még akad benne bug jócskán. Ami viszont megy, az érzetre marha gyors lett. Szerintem a legtöbb funkció sokkal gyorsabb, mint Tiger-en volt – leszámítva a grafikai megjelenítést, ahol még erősebben támaszkodnak a grafikus chipkészletre, amit esetemben az Intel GMA 950 nem nagyon díjaz, úgyhogy erőteljesen szaggat a Spaces animációja, és az Exposè is határozottan lassabban megy, mint Tiger-en.

Amit nem írtak sehol: A Dock el lett cseszve. Nem, nekem bejön az új kinézet, még a felesleges tornazsák típusú tükröződés is tetszik rajta, viszont a Stack-ek, akármennyire is vártam őket, megszüntették a mappák dock-ra dobásának régi jó előnyeit, nevezetesen azt, hogy rájuk kattintva kinyíltak Finder-ben (mindjárt visszatérek rá), és hogy jobb gombra egy menüben látszott a tartalmuk. Most ha rányomok egyre, akkor vagy egy sorban, vagy egy rácsban nyílik ki, ami remek kevés file-nál, de az Applications mappámnál alig a programok fele fér ki, és nincs lehetőség lapozásra! Tehát most ahhoz, hogy kinyissam a mappát 1 klikk helyett kettőt kell nyomnom (rá a stack-re, majd a stack-ben a „Show in Finder”-re). A másik bajom vele, hogy a Dock méltán híres zoom-olása nem illik a Leopard look and feel-be, olyannyira, hogy pl. a stack-ek hülyén is néznek ki vele. Ha kinyitsz egyet, majd elviszed onnan az egeret, hogy visszacsökkenjen eredeti méretére az ikon, akkor a stack ott lebeg a semmiben, és nem megy vele együtt le a képernyő alja felé.

Hasonló bugokat találtam az iCal-ban is: A buborékok elcsúszva nyílnak meg, nem ott, ahová rakni akarták őket. Elég gáz, hogy ilyet kiadnak a kezükből.

További apró probléma, ami szúrja a szememet: Elvették a remek „háttérbe beúszó” animációt a Front Row indításából, ami még nem lenne akkora baj, viszont az már az, hogy mindenáron a belső monitoron akar megjelenni, akármelyik is az elsődleges monitor. Hadd ne részletezzem, hogy mennyivel jobb egy külső, 19″-os Samsungon nézni egy ilyen menüt, mint a belső (khm) „elég kis lálószögű” kijelzőn. Meg kilépéskor lepauzézza az iTunes-t is, amit szintén nem szeretek benne. Hogy némi pozitívumot is mondjak róla, nem kell a képek nézegetéséhez iPhoto-t indítani, amitől kategóriákkal gyorsabb lett az egész.

Az új Finder nagyon tetszik, szép, gyors, használható, kiváltképp a QuickLook funkció tűnik egy nagyon jó ötletnek. Csak szóközt kell nyomni bármilyen file-on (vagy könyvtáron) és már látod is a tartalmát. Instant. Azonnal. Remekül megy mindennel, amitől ez elvárható. A CoverFlow-nak akkor lesz sztem igazi értelme majd, ha bevezetik a 3D-s ikonokat, mert így elég béna, viszont képnézegetésre még mindig egy fokkal jobb, mint az ikon nézet. Pozitív, hogy lista nézetben halvány kék csík van minden második sor alatt, így szépen elkülönülnek a dolgok. Ja meg van „Path Bar” is, ahol látszik, hogy merre is van a kiválasztott file a vinyón.

A Spotlight instant lett. Ezt nem tudom máshogy jellemezni, egyszerűen azonnal megtalál mindent. A Tiger – amúgy nem kifejezetten lassú – keresője ehhez képest gőzmozdony. A másik nagyon jó cucc, hogy immár remekül funkcionál programindítóként is, úgyhogy a QuickSilver-t el lehet felejteni. Nekem nagyon tetszett, hogy ha számításokat írunk be a keresőbe, akkor megmondja az eredményt (csakúgy, mint a Google), és keres a Dictionary-ben is (ami meg kibővült Wikipedia támogatással, amire nincs más szó, mint „csodálatos”). :)

A Time Machine-t nem volt még alkalmam kipróbálni, a Spaces-el meg nem tudtam mit kezdeni, egyetlen értelmes alkalmazási területének azt látom, amikor külön akarom választani a munkát és a magánéletet. Majd meg lesznek tesztelve.

Mi van még? Tabos Terminál, ami nem érdem, inkább szégyen, hogy eddig nem volt, de most legalább már van. :) A Finder jobbgombos menüjéből immár közvetlenül küldhetünk file-t BlueTooth-on. Meg hasonló okosságok.

Első körben ennyi, majd még fogok ujjongani egypár sort, ahogy jobban megsimerem az oprendszert. Lehet kérdezni.

3 hozzászólás

Submit a Comment
  • vinczepetya

    lassan leér nekem is, kiváncsi vagyok mit domborít egy g4es ibook-on:)

  • GK

    Na, arra én is kíváncsi vagyok, majd megírod ide is?

  • dvorcsak

    hmm, nagyabol ugyanezeket gondolom, viszontnekem a front row az alapertelmezett moncsin nyilt meg (ami jelenleg a a kulso)

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment