Azt hiszem, hogy a PDA-k engem valami megfoghatatlan okból a kezdetektől elvarázsoltak. Kezdődött az egész egy Palm m505-tel (mint oly sokunknak), ami később egy Palm Tungsten T3-ra upgrade-elődött, ami jelenleg is kitart mellettem, amíg pár héten belül megérkezik az iPhone-om. A Palm mindig lenyűgözött a célorientáltságával és egyszerűségével. Időről időre belefutottam azonban infómorzsákba, amik a nagy öregről, az Apple Newton-járól szóltak.A Netwon volt az tulajdonképpen, ami megteremtette a PDA-t, mint kategóriát. A Newtonnal együtt született meg a legtöbb dolog, amit ma a PDA-kban használunk: érintőképernyő, kézírás-felismerés, „PIM” alkalmazások (Personal Information Management: naptár, címtár), stb. Amennyire össze tudtam szedni az információkat, a Newton nem volt egy sikeres termék, és ennek három fő oka volt: az egyik az első széria kézirás-felismerőjének bénasága, a második az eltúlzott, nagyon magas ár, a harmadik pedig hogy egyszerűen a 90-es évek elején-közepén az emberiség és a technológia még nem érett meg eléggé a PDA-k széles körű elterjedéséhez.

Volt valami, amiért mindig vágytam rá, hogy egy Newton-t testközelből is szemügyre vehessek. Valahogy mindig egy misztikus ősi dolognak tűnt számomra, egy csomó okos megoldással, amit mára teljesen elfelejtettünk. Bíztam benne, hogy ha találkozok vele élőben, tanulhatok belőle, ahogy azt a Palm is tette annak idején: Az első Pilot-ok tulajdonképpen a Newton újragondolt, leegyszerűsített és nem utolsó sorban sokkal olcsóbb változatai voltak.

Két hete Aadaam révén kölcsön kaptam egy Message Pad 130-ast, ami az egyik utolsó modell, Newton 2.0-ás Newton OS-szel. Előre szóltak, hogy bármit is feltételeztem egy PDA méreteiről, felejtsem el, mert ez „sokkal nagyobb” – hát, még ennek ellenére is megvolt a „hűb*meg” érzés, amikor megláttam. Hatalmas. És persze nehéz is. Ez azonban nem feltétlenül hátrány: a nagy mérettel ugyebár együtt jár a nagy kijelző is, másrészt az iparban gyakran hasznos is, hogy nem kis zseb-bizbazzal kell mondjuk egy futárnak rohangásznia.

Külső

A szerkentyű 4 db ceruzaelemmel megy, amiket 3-4 nap alatt le is tud meríteni, utána egy beépített gombelem tartja életben az adatainkat. A nagy képernyő alatt csak a flip nyitó gombja foglal helyet. Az elhúzós bekapcsológombot bal oldalt találjuk, látszik, hogy úgy lett kialakítva a ház, hogy bal kézzel fogjuk, ekkor a gomb pont hüvelykujjra esik, jobb kézzel pedig írunk rá. Jobb oldalt lent van még két beazonosíthatatlan csatlakozó (talán AppleTalk szinkronizáláshoz, és töltő…), és ezzel el is érkeztünk az egyik legnagyobb negatívumhoz: gyakorlatilag teljesen lehetetlen manapság bármivel összekötni egy Newtont, egyszerűen ilyen csatlakozókat nem találunk sehol. A Bluetooth még tervben sem volt 1996-ban, amikor ez kijött, a WiFi szinén, a gépen található Infra adó-vevő pedig valami feledés homályába merült IrDA előtti nyelven hajlandó csak kommunikálni… Az egyetlen lehetőség programok telepítésére, ha a PCMCIA bővítőhelyre (!!!) bedugunk egy olyan WiFi kártyát, amihez van driver is, és netről töltögetünk le dolgokat. Persze nekem nem volt éppen felesleges WiFi kártyám, úgyhogy én csak a gyári stuffokkal barátkoztam. :)

A stylus is egészen méretes egy darab, a képernyő felett foglal helyet keresztben. A T3 cerkájához hasonlóan ez is teleszkópos, és elég jól illik a kézbe.

Képernyő

A képernyő mégcsak nem is szürke árnyalatos: simán fekete-fehér LCD az egész, 320×480 felbontással. Van szép zöld háttérvilágítás is, amit a bekapcs gomb hosszan lefelé húzásával aktiválhatunk. Ezzel a felbontással amúgy nincs is gond, teljesen olvasható rajta a szöveg, és az árnyalatok hiánya sem zavaró. A hellyel a Newton OS nagyon jól gazdálkodik: ahol lehet, kis, képes ikonok vannak szöveges menük helyett, nincs scrollbar, nincsenek felesleges fejlécek, stb. A kijelző software-esen elforgatható, és ezt minden program ki tudja használni. Érdekes, hogy ez a ficsőr már 1996-ban max 2 gomb lenyomásával elérhető volt, a mai „ultramodern” windows mobile pedig még mindig csak sokszáz menü mélyén való molyolás után tudja…

Az óperenciás rendszer

Elsőre baromi szokatlan. Amin először megbotránkoztam, az az, hogy a Palm szemléletével ellentétben Newton-on a Today képernyő az „alap”, vagyis az asztalnak megfelelő nézet, amire a programindító felület panelként egy gombnyomásra „felcsúszik”. A gombnyomásokra amúgy nem kifejezetten gyorsan reagál a PDA, 0.5-1.5 sec lag mindig van, amíg valami vizuális visszajelzést kaptunk a nyomkodásról, épp ezért én elveimmel és szokásaimmal ellentétben bekapcsoltam a gép pittyegését, amiben kellemesen kellett csalódnom. Egy nagyon jó ötletet alkalmaztak a Newton készítői: minden funkciónak megvan az adott jellemző hangja (pl. a panelek suhannak, a nyíló és záródó alkalmazásoknak olyan érzetet adó hangja van, stb.), viszont ezen csavartak annyiban, hogy minden gombnyomás kicsit más hangmagasságút csippan. Így ha folyamatosan nyomkorászok sem lesz egyhangú (szó szerint!) a munka, mert kész kis szinfóniát csipog el a gép :)

A Newton felfogása az ablakkezelésről is merőben eltér a mai PDA-któl, ugyanis vannak ablakok :). Rendes ablakok, amik nem foglalják el az egész képernyőt és a felső gombjuknál megfogva arrébbrakhatóak. Ez több okból is hasznos lehet: pl. jegyzetelés közben megjeleníthetünk egy órát, vagy egy szótárat a szöveg felett, de az OS maga is kihasználja az ebben rejlő lehetőségeket, pl. van a programindítóból elérhető írásstílus panel (amúgy azért használok ilyen béna magyar megfelelőket, mert nálam egy echte német Newton járt, úgyhogy nem tudom a normális angol menüpontok neveit :D), amit szinte bárhol használhatunk, beállítható rajta a font, a betűméret és még pár dolog. Persze alapvetően a legtöbb program elfoglalja a teljes képernyőt, ahogy annak lennie is kell. :)

Nagyon fontos dolog még az is, hogy a Newton – hasonlóan a PalmOS-hez – nem rendelkezik hagyományos, könyvtáras-fáljos fájlrendszerrel, hanem adatbázis alapokon tárolja az adatokat. Ez miért jó? Mert egyrészt sokkal hatékonyabb, mint file-okból olvasgatni, másrészt magával vonja az azonnali mentés PDA-n rendkívül hasznos jelenségét, vagyis amit beviszünk, az el van mentve a bevitel pillanatában. Nem szükséges külön file-nevekkel, mentés parancsokkal és egyéb felesleges dolgokkal idegesítenünk magunkat. (Nem is értem WM-on ezt hogy gondolták: A papír sem kérdez vissza az asztalomon, mielőtt arrébb rakom, hogy biztos mentés nélkül kilépek-e belőle…)

A képernyő felépítése is eltér a megszokottól, alul találhatóak a menük, kezdve az „i” menüvel, ahol többnyire a beállításokat is találjuk, onnan csalogatható elő a billentyűzet és ott választhatóak ki az írás módok is. Ötletes a kis boríték ikon, ami a PalmOS „Send” menüjének felel meg: alapból infrán és email-ben küldhetjük el a kiválasztott oldalt, valamint nyomtatást kezdeményezhetünk, és itt kapott helyet a törlés is, ami egész egyszerűen animáltan összegyűri az oldalt és kidobja a sarokban megjelenő kukába. :) A sort a programból való kilépésre szolgáló „X” zárja.

A menüsáv alatt találunk egy nyomtatott, de még érintőképernyővel ellátott részt (ld. PalmOS Graffiti sáv), ahol a két fő PIM program, a programindító, egy undo , keresés és a help ikonja éktelenkedik. Ezek közé préselték be a fel/le görgetés nyilait, ami bár jó ötlet annyiban, hogy nem a képernyőről lopja el a helyet, nem teszi egyértelművé, hogy mikor is görgethetünk, és emellett még kényelmetlen is, mert így lespórolták a gördítő sávot a programokból. Köztük a kis fekete pötty indokolatlanúl hangsúlytalan, én napokig rá sem jöttem, hogy a programokban azzal hozhatjuk elő az áttekintő nézetet.

Írás-bevitel

Ez a másik nagy találmány Netwon-on, ami mára feledésbe merült. Adat-bevitelre 5 különböző módszer kínálkozik. Az első a ma is használt kézírás-felismerő, ami jelen esetben egy szófelismerő rendszer és valami marha lassú. :) Két módja van, a folyóírással egybe- és a nyomtatott, betűnként írt szöveget felismerő. Én – mivel papírra is úgy írok – az utóbbival kísérleteztem, sajnos elég kis sikerrel; valószínűleg eléggé alapoz a német szótárra, így az általam írt magyar ékezetes szavak elég kis hányadából lett csak az, amire gondoltam. Pedig Ő és Ű kivételével kezeli az ékezetes betűket is. Aadaam a másik módszert használta a MessagePad-en, és ő állítja, hogy közel 100%-os hatékonysággal tud írni rajta.

Nincs egyébként dedikált írási terület. Van egy kurzor, ami mutatja, hogy amit írunk, az hová fog kerülni a képernyőn, viszont bárhová írhatunk, azt a rendszer szavanként fel fogja ismerni, és beilleszti a megfelelő helyre.

A második adatbeviteli mód az elektronikus tinta. Ilyennel még nem találkoztam sehol, pedig roppant hasznos megoldás: amit és ahogyan írunk egy az egyben belekerül szövegként a megadott helyre. Nem ismeri fel a rendszer, vektorosan tárolja, úgyhogy később szavanként arrébb rakhatjuk, bővíthetjük, stb. Nagy előnyét az elektronikus aláírásban látom: írásfelismeréssel megírod a szöveget, aztán ezzel a módszerrel aláírhatod, vagy akár egy futárnál a delikvens papír helyett a PDA-n aláírhatja az átviteli-elismervényt.

Harmadik módszer az ábrafelismerés, ami szintén nagyon tetszett. Jegyzettömbbe remekjól lehet vele magyarázó, vagy emlékeztető ábrákat alkotni, amik a berajzolás után közvetlenül ákom-bákom rajzból rendes geometriai alakzatokká változnak: kör, háromszög, négyzet, stb. A vonalat a rajzolás után rögtön kiegyenesednek. Persze ez is vektoros, később arrébbhuzigálhatjuk, átméretezhetjük az ábrák egyes részeit is, mint a virtuális tintával írt szöveget.

Végül pedig van a szabadkézi rajz, ami nem konvertálódik semmivé, egyszerűen ott marad a papíron, ahova rajzoltuk. Amolyan „ceruza mód”. :)

Ötöt említettem az elején; az ötödik természetesen a virutális billentyűzet, ami egy lebegő ablakban jelenik meg, így ott foglalja a helyet, ahol mi akarjuk, viszont a kiosztása amerikai embernek való, speciális karakterek meg alig vannak rajta. (Ékezetek sehol.)

Szöveg műveletek

A tervezők legokosabb ötletei talán a szöveg módosítás területén születtek. A törlés egyszerűen zseniális: ha valami nem kell, akkor egyszerűen össze kell firkálni. Ekkor egy kis porfelhő kíséretében eltűnik. :) Szavak, betűk, ábrák, majdnem minden törölhető így.

A kijelölés hosszú nyomással kezdeményezhető, ekkor egy kihúzófilcet kapunk, amivel tetszőlegesen összefirkálhatunk mindent, amikor felemeljük a stylus-t, akkor pedig a gép kijelöli az összefirkált (kihúzott) területeket. A kijelölt dolgokat arrébb húzhatjuk, ábrák esetében méretezhetjük, vagy akár a vágólapra is tehetjük.

Na, szerintem a vágólap az egészben a legzseniálisabb. :D Úgy műdködik, hogy fogja az ember a kijelölt szöveget, és kihúzza a képernyő jobb széléhez. Az „odaragad”, és innentől minden programunkban ott lesz, amíg le nem töröljük onnan (átfirkálás), vagy be nem illesztjük valahová (szintén drag’n’drop-pal). Ha azt szeretnénk, hogy az eredeti helyen is megmaradjon a szöveg (vagyis másolni szeretnénk), akkor egy érintéssel kell indítani a műveletet. Ennyi. :D Szerintem annyira intuitív, hogy sokkal jobbat nem lehet kitalálni :).

Írás-felismerőnél lehetőség van betűk beszúrására is: természetesen hiányjelet kell a megfelelő helyre tennünk, és a hiányjelre ráírhatjuk a kimardt karaktereket, amik aztán beszúródnak a szövegbe.

PIM programok

Ismét egy hasonlóságot fedezhetünk fel a Palmmal: a PIM programokban ugyanúgy kategóriákba sorolhatjuk a dolgainkat, mint ott. A különbség talán annyi, hogy itt nem csak programon belüli, hanem globális kategóriákat is létrehozhatunk.

A címtár, a windows mobile-hoz hasonlóan a papír címtárakhoz haszonló abc rendbe sorolt regiszterfüles megoldást alkalmaz. Egyetlen említésre méltó tulajdonsága szerintem az, hogy már itt saját mezőket adhatunk a rekordokhoz, így nem jön zavarba a ’96-os Newton egy MSN vagy GTalk cím hozzáadásakor sem. A születésnapok természetesen bekerülnek a naptárba, a telefonszámokat pedig tudja tárcsázni a készülék: nem is akárhogyan, ugyanis elcsipogja őket a hangszóróján, amit a telefonkagylóhoz tartva tök korrektül felhívódik a telefonszám :).

Lehetőség van személyek, cégek és csoportok hozzáadására is, csoportok esetében ki lehet pipálgatni, hogy ki legyen benne a csoportban.

A naptár már jóval izgalmasabb fícsőröket is tartalmaz: szintén a papír metaforára épít; új bejegyzést úgy adhatunk hozzá, hogy „behúzzuk a csíkot” arra az időintervallumra, amikor az esemény tartani fog, és melléírjuk annak nevét. Egymás mellé több eseményt is rajzolhatunk, ezeket simán arrrébbhúzhatjuk, ill. átméretezhetjük. A jobb felső sarokban lévő kis naptáron nem csak egy-, hanem több napot is kijelölhetünk egyszerre, ekkora az alsó időbeosztás szépen követi a kijelölést. Van napi-, heti-, havi- és éves nézet is. A napokhoz teendőket rendelhetünk, ezeknek lekérhetjük a naptári eseményektől elkülönített listáját. Van még egy listaszerű, több napot előre áttekintő nézet is.

A jegyzettömb a lehető legegyszerűbb. Egymás felett elhelyezkedő, átméretezhető lapokat kapunk, amire tetszőleges írásstílusban írhatunk vagy rajzolhatunk. Ha behozzuk a már említett betűstílus panelt, akkor akár több, különböző fonttal és betűméretben is alkothatunk. Az alsó pöttyre nyomva kapunk egy lista nézetet, ahol a szövegek első sora at némi betekintést azok tartalmára.

Kapunk a géppel még egy ötletes programocskát, a „Táblázatokat”, ami egyben valutaváltó, mértékegység-átszámoló, borravaló-számító, és több szótár egyben. (Felére nem jöttem rá, hogy mi, mert fél kilométeres érthetetlen német szavakkal dobálózott.)

Van inboxunk és outboxunk, ami gondolom email akar lenni, de sajnos net hiányában nem tudtam kipróbálni.

A keresés – köszönhetően az adatbázis alapú „fájlrendszernek” – minden program alapszolgáltatósa, egy pipával azonban könnyedén rendszer szintűvé terjeszthetjük

Összbenyomás

Mai szemmel nézve még mindig egy érdekes állat a Newton, a fentebb említett ötletek nagy részét még ma is használjuk, a már elfelejtett részeket meg használhatnánk éppen, mert elég kényelmes tud lenni pl. átfirkálni egy szót, ha törölni akarjuk. Tetszett még, hogy minden animál, mert az vezeti a szemet, hogy mi is történik. A képernyő jól ki van használva, jó példa erre az óra, amit mindig oda suvasztottak be, ahova éppen befért. A PIM alkalmazások szerintem teljesen megfelelnek a mai igényeknek is, sőt, néha még többet is nyújtanak azoknál, mint pl. a jegyzettömb rajzfelismerő funkciója. Nagyon tetszett a rendszer integráltsága, a programok összedolgoznak, nincs ugyanaz a funkció feleslegesen megoldva két külön programban sehol sem. Frappáns megoldásokat találunk a papír metafora megvalósítására is.

Ha mindenképpen negatívumokat kéne írni, akkor a hardware-rel kapcsolatos dolgokat említeném meg: nagy, nehéz és semmivel sem kompatíbilis manapság. Ezen kívül még lassú is.