Sokan kértétek, hogy írjak az SSD-s tapasztalataimról. Nagy meglepetéseket nem fogok okozni senkinek szerintem, de pár személyemhez kötődő információt azért megosztanék veletek, hátha másnak is hasznos lesz.

Igény

Az már tavaly teljesen egyértelmű volt számomra, hogy az én igényeimet nem elégíti ki a merevlemezek sebessége. Sokáig kerestem a szoftveres megoldást a gépem lassulásaira, de minduntalan arra jutottam, hogy az OS X disk kezelése, ütemezése, valamint a memória managementje a hibás. Ezek egész egyszerűen nem optimálisak, valahol a POSIX kompatiblitás megszerzése környékén (Leopard) a Tiger fürgesége elveszett. Ezt persze csak egy professzionális felhasználó veszi észre, a webező–szöveget szerkesztő többségnek tökéletes teljesítményt nyújt az OS így is bármilyen hardware-en.

Szoftveres után hardveres kiutat kerestem. Először a vinyót cseréltem le (jelenleg egy 640 gigás 7200 rpm-es Samsung HM640JJ zakatol a gépben), ami javított a helyzeten némileg, aztán a swapet próbáltam kiűzni a RAM bővítés keresztjével a gépemből. A 8 GB RAM szintén sokat dobott a használhatóságon, 3-7 napig mindig remekül ment is a gép, de idővel egyre nőttek a RAM cache-ek, fragmentálódott a szabad RAM és mindig a halál színes strandlabdájánál kötöttem ki így is. A Lion tovább dobott a dolgokon, szerintem a nem is azzal, hogy lassabb, hanem valahogy több RAM-ot eszik, bár ezt számszerű adatokkal sosem tudtam alátámasztani.

Tavaly két okból nem vettem SSD-t: egyrészt az áruk közel duplája volt az idei áraknak. A másik gond abból adódott, hogy nem fért be a gépbe. Csupán két lehetőség van ugyanis egy laptop tulajdonos előtt, aki SSD-vel akar bővíteni: vagy kiveszi a gépéből a vinyót és annak a helyére rakja (nekem 640 gigáról kellett volna 64-120 gigára visszaállnom), vagy pedig egy beépítő keret segítségével a DVD meghajtó helyére rakja azt. Ekkor persze DVD-t írni nem tud. Nekem egy éve még egyik sem volt járható út.

Változnak az idők

Idei tervem közt szerepel a media center megvalósítása, ami lehetővé teszi a DVD-ktől való megszabadulást. Így a gépből kivett DVD író helyére (amiből amúgy is nagyon elegem lett az utóbbi időben – gonoltátok volna, hogy bizonyos media ID-jű lemezeket nem lehet bizonyos firmware-ű drive-okkal megírni?) elkezdtem egy megfelelő szilárdtest-meghajtót keresni. Kiderült, hogy idén még mindig rettenetesen drágák az SSD-k, de ha törik ha szakad alapon most már mindenképpen be akartam újítani egyet.

A tesztek az OCZ Vertex 3-mat hozták ki ár/érték arányban a legjobb meghajtónak. Ez 60.000 Ft-ért kínál egy élvonalbeli sebességű 120 GB-nyi nem felejtő memóriát. Szereztem hozzá beépítő keretet Kínából, mondván mit nekem tízszer ennyibe kerülő Opti-Bay, és már mentem is a boltba megvenni a drágát. (Figyelitek, hogy brillírozok a szó mindkét értelmével?)

Beszerelés

Nem túl nagy kunszt, az iFixit megfelelő képes guide-ja nagy segítség. A kínai keret kicsit szorul itt-ott, becsavarozni meg nem tudtam, de végülis nincs vele gond, ennyiért bőven jó volt.

UPDATE: 2013 végén sikerült rájönnöm, hogy a két éve Optibaybe rakott SSD valamiért a 3 Gbites SATA porton 1.5 Gbitet egyeztetett le, így nem is „pörgött” soha teljes sebességgel a gépemben. Megcseréltem a vinyót és az SSD-t (tehát a vinyó ment az Optibaybe, az SSD pedig a vinyó helyre az akku mellé) és egyből megduplázódott a sebesség :)

A szoftver oldal már sokkal kacifántosabban festett. Hosszú délutánokat ültem és gondolkodtam azon, hogy hogyan oldjam meg a durván 400 gigán terjeszkedő rendszerem 2 meghajtóra széttagolását. Végül odáig fajult a dolog, hogy fontossági listákat írtam magamnak (mérekekkel súlyozva!), hogy minek kell feltétlenül az SSD-n lennie, és mi az, ami a második meghajtóvá avanzsáló HDD-re fog kerülni. A végén erre a felállásra jutottam:

• SSD:
  • a teljes rendszer, minden rendszer könyvtár (a rejtettek is)
  • a teljes gk-work user, amit munkában használok, kivéve a virtuális gépek
  • a gk user Library könyvtára, amiben a beállítások és más apró fájlok vannak
• HDD:
  • a teljes gk user, kivéve a Library könyvtár
  • a VM-ek

A HDD-n az SSD-hez hasonlóan létrehoztam az Users könyvtárat és oda másoltam a home-omat. A könyvtárak unix symlinkekkel lettek bekötve. Az OS X szerencsére meglepően jól támogatja ezt az ide-oda kötögetést, gyakorlatilag észrevétlenül jön fel két drive-ról most a rendszerem. Valószínűleg azért is megy ez ilyen jól, mert a Tiger idejében (vagy még előtte?) bevezetett és a Lionnal elavult fájl titkosítás úgy működött, hogy a home könyvtárat egy titkosított dmg-ben tárolta, amit bemountált a home helyére.

A megvalósításról pár szó: Én megpróbáltam ismét, de újfent letettem arról, hogy 5+ év után nekem új rendszerem legyen és mindent előről feltelepítsek/beállítsak, így a Migration Assistanttel másoltattam a megfelelő könyvtárakat az új helyükre, utána pedig Finderből mozgattam a végleges pozícióba a dolgokat. (Mivel a Finder másol minden Resource Forkot is rendesen.) Linket készíteni meg persze csak parancssorból lehet :)

Hátrány

Eddig két programnak volt ezzel a felállással gondja: A rendszer részét képző Archive Utility valószínűleg a /tmp-be csomagol ki, amit egyből átkötne a végleges helyére, de ez nem sikerül neki, így hibaüzenettel elszáll. Az Unarchiver ugyan kicsit lassabb, de jól vette az akadályokat. A másik természetesen a Photoshop volt, ami tizen sok év fejlesztés és sok millió emberóra munka után sem képes menteni egy ilyen konfigon. Ez van, mit várjon az ember egy potom fél millió forintos szoftvertől… :) (A mentett képek kihalászhatóak a Library-ből valahonnan.)

Előny

És elérkeztünk a kérdéshez, ami mindenki fantáziáját csigázza már a cím három csábító betűjének elolvasása óta: megérte ez a nagy herce-hurca? Azt mondom, hogy meg. Számomra is meglepő módon nem lett atomgyors a rendszerem. Nem tépi le a fejemet a sebesség. Nem tudtam kimérni a 400 MB/s-es írási/olvasási értékeket, csak valamivel a negyede felett sikerült méréseket produkálnom.

De – és mielőtt még valaki hibás tanulságot vonna le az előzőek alapján, mert bizony itt a „de” – végre szinten van az adattároló alrendszer. Nem akad be, nem érezni a swap használatot, egy perc alatt visszatölti a programokat Resume-mal a Lion (ez korábban 5-15 perces szenvedés volt), pörög a Safari, és bár néha megriccen a rendszer annyira, mint mondjuk az iPhone 4, de minden éppen jó sebességgel megy. Nem viszi le a fejemet az ellenszél, de végre nem tötymörgünk. Nem fog el görcs, ha egyszerre két vinyó igényes dolgot kell elindítanom. Lehet kitömörítés közben böngészni. Szóval megy. Ez 2012-ben a szint.

Jövő

Terveim szerint folyamatosan duplázgatom majd ezt a 120 gigás kapacitást. Olyan 1-2 évente tervezem a még viszonylag jó állapotú SSD-met nagyobb, akkor már minden bizonnyal gyorsabb meghajtóra cserélni. Így a korai öregedéssel járó problémákat is elkerülöm (amik 2-3 év után jelentkezhetnek), és relative olcsón egyre jobban is járok. Aztán egyszer majd csak beéri kapacitásban a HDD-t, és nem fog kelleni mellé :)

További tippek

Twitteren kaptam a tippet, hogy az OS X Lion ugyan támogatja a Trim-et (ami kb. az adatok optimalizálása a lemezen hely felszabadulásakor), de ez csak az Apple SSD-kre aktív alapból. Viszont létezik Trim Enabler, ami egy kattintással (és egy újraindítással) megcsinálja ezt nekünk nem Apple SSD-kkel is. Nekem működik, érdemes egyszer lefuttatni.