New York – Élménybeszámoló I.

UtazásKijutásNew York szerkezete

_MG_8097Már egy hónapja, hogy megjöttem az egybesült államokból és egyre csak halogatom, hogy írjak az utazásról, de mivel sokan azóta is folyamatosan pingelnek, hogy mi van már a posttal, ma leültem, hogy összeszedjek egypár dolgot, ami talán érdekelhet titeket, illetve ami talán másnak is hasznos lehet. Próbálom majd témákra szedni a látottakat, és lehetőség szerint minél kevesebbet csapongani. A redundanciáért meg elnézést kérek. A redundanciáért meg elnézést kérek.

Kijutás

Az USA-ba való kijutáshoz elsősorban rengeteg pénz kell, másodsorban az, hogy Európai állampolgárhoz majdnem hogy méltatlan módon behódolj az országukat igenis nagyra tartó amerikaiaknak. Értem ezek alatt azt, hogy a repülőjegy nem olcsó, én a pelikan.hu-n 130.000 Ft-ért találtam egy olyat, amivel Amszterdamban kellett átszállni. A második kérdés leginkább abban nyilvánul meg, hogy bár vízum már nem kell az USA-ba (legalábbis nem mindenkinek), de mindenképp szükség van az útlevélen kívül az „Elektronikus vízumnak” becézett ESTA nyilatkozat kitöltésére, ami olyan kérdésektől hemzseg, amiket én minimum megalázónak és sértőnek találtam. Ki kell például jelenteni, hogy nem vagyok terrorista, nem végeztem még népírtást, nem kémkedek, stb. A folyamat viszont annyiból áll, hogy ezeket mind bepipálod, megadod mikor mész, hol szállsz meg, és amikor már mindent tudnak rólad, leokézod az egészet. Ha nem adtál rossz választ, egyből kapsz egy engedélyt, ami arra feljogosít, hogy a repülőn az ottani reptérig eljuss, de ott még ha úgy gondolják simán visszafordíthatnak, akár indoklás nélkül is. Igen, ezt is alá kell írni. Meg hogy Te ezért nem is reklamálhatsz, mert erről a jogodról lemondasz.

A tortúrához hozzátartozik, hogy a New York-i reptéren újabb csomagellenőrzés következik, valamint nyilatkoznod kell arról, hogy mennyi értéket fogsz eladni, illetve vásárolni az országban (kb. hogy mennyivel „rövidíted meg őket”). Be kell írni, hogy 0-t adsz el meg 0-t veszel. Én legalábbis ezt tettem. Ezt a nyilatkozatot aközben kell kitöltened, hogy állsz az n-edik végtelen sorban és nagyképernyős TV-ken szuggerálják az oktató videókkal a fejedbe, hogy mindez a Te érdekedben van. A sor végén megkérdezik az utazásod célját („I’m a tourist” megfelelt nekik), 10 ujjadról ujjlenyomatot vesznek (!) és lefényképeznek. Nyilvántartásba vagyok véve.

Utazás

Továbbra is imádok repülni! :) Mind a négy úton sikerült az ablak mellé jegyet kapnom, bár sajnos a repülőgépeknek van egy, a kilátás szempontjából hátrányos tulajdonságuk, mégpedig hogy bazi nagy szárnyaik vannak, amik az ülőhelyek nagy részéről takarják a kilátást valamennyire. Két alkalommal nekem is sikerült szárny mellé ülnöm. Ami számomra újdonság volt, hogy a repülőtársaságok igazából majdnem mindig összefogva, közösen üzemeltetnek járatokat, így az én járatomnak is volt a KLM-félén kívül legalább háromféle száma, amit minden reptéren ki is írtak.

Ferihegy 2B
Bocs a szar képért, ez csak iPhone-nal lett lőve

Ferihegy napkelte
Ferihegy terminál
Leszálló gép

A Ferihegy 2A termináljáról már írtam, kicsi, plasztik, csúnyácska. Nekem nagyon nem jött be. Az elektronikus check-intől informatikus létemre ódzkodtam, úgyhogy inkább egy kedvesebbnek látszó, valójában igen ballábbal kelt nénihez álltam be a sorba, aki egyből a kezembe nyomta mindkét odafelé jegyet. Nagy kő esett le a szívemről, mert lelkiekben fel voltam készülve minden problémára, többek közt arra, hogy a foglalásom nem érvényes, nem tudnak róla, vagy csak simán elnéztem az indulás napját. :) Miután eltűntem a családom szeme elől a bejáraton, ahová már nem követhettek, a második hosszú sorban találtam magamat, ami a reptéri átvizsgálásra várt. Vagy fél óra alatt jutottam be a boarding desk-ig, ahol egyből mehettem a gépre. Szintén meglepetésként ért, hogy bár KLM-re számítottam, echte Malév gép várt, magyar stewardessekkel, magyar pilótával. A Malév sokkal jobb volt, mint a Brüsszeli utamon Brussel Airlines. Volt flight tracking kis monitoron, láttam, hogy hol járunk, kaptunk üdítőt és szendvicset is. Amszterdamig 2 óra alatt tettük meg a Boeing 737-essel a távot – mindig eszembe jut párhuzamot vonni a Győr-Pest vonattal, amit heti rendszerességgel használok, és szintén 2 órát fut. (Ok, a repülő 750 km/h-val ment 10.5 km magasan, de akkor is.) Az út viszonylag érdekes volt, láttam Pestet, Prágát és Brno-t is a levegőből.

Pest
Flight Tracking
Prága
Felhők

Az Amszterdami reptéren 5 órám volt (check-innel számolva 3.5-4), úgyhogy csak a reptéren belül kolbászoltam. Az össz-benyomásom az volt, hogy Amszterdam valami utópia, ahol kb. ugyanazok a szabályok, mint nálunk, csak ott működnek is. A reptér hatalmas, szép, rendezett, minden azt a benyomást kelti, hogy vadi új és tökéletesen működik. Komolyan, az utolsó automatáig. Egyszer vissza kell mennem oda. :)

Amszterdam
Leszállás
Schipol
Schipol
_MG_7952

A New York-i járatra végtelen sorok kígyóztak beszállás előtt, ezekből hármat kellett végigállnom (bejutás a lezárt részbe, bejutás a repülőre szállás előtti váróba és feljutás a repülőre). Fontos tudni, hogy ha egyben veszed meg a jegyet, akkor automatikusan átpakolják a csomagodat, nem kell felvenned a gépről leszállva és leadnod a másikra felszálláskor. A 7.5 órás utazástól előre tartottam, de kiderült, hogy alaptalanul, az én economy osztályú jegyem is tartalmazott minden, az utazás elviseléséhez szükséges szolgáltatást: volt beépített kijelző az előttem lévő ülésben, a legújabb filmeket lehetett megnézni rajta, illetve kb. félóránként jöttek valami kajával vagy innivalóval a légikísérők. (Apropó, valaki magyarázza már el, mire jó a forró vizes zsebkendő!). Annyira nem vészes a 7.5 óra, pláne, hogy odafelé az időzóna különbség miatt vesztesz 6 órát, így tulajdonképpen „másfél óra alatt” odaér a gép. :D Sok látnivaló nem volt az ablakból, Anglia felett mentünk el, ami végig felhős volt (milyen is lett volna…), csakúgy, mint az egész Atlanti óceán. Majdnem a sarkkörökig felmegy a repülő, aztán Kanada partjain keresztül közelíti meg New York-ot. Kanada felett kezdett el szakadozni a felhőzet, hogy pontosan hol, azt nem tudtam, mert a székbe épített cucc flight tracking része félúton felmondta a szolgálatot, ami miatt nagyon ideges voltam. :) A leszálló repülőről a hiedelmekkel ellentétben nem lehet látni Manhattan-t, csak Brooklyn-t, mivel ott van a JFK (John F. Kennedy) reptér, ami New York külföldi forgalmának nagy részét bonyolítja. (New York-nak egyébéként még két másik reptere is van; a nagyobbik a La Guardia, amit egy nagyon szeretett polgármesterükről neveztek el.)

New York szerkezete

New York 5 nagy részből áll, ezeket ráírtam a lenti ábrára:

New York részei

A méretarányokat így tudnám szemléltetni:

New York vs. Budapest

Tehát Budapest mindenestül kb. akkora, mint Brooklyn. Manhattan a legérdekesebb városrész, én tulajdonképpen csak ott jártam, azt viszont rendesen sikerült bejárni. :) Brooklyn és Queens enyhe túlzással „alvóváros”, Bronx pedig egy elég veszélyesnek tartott, feketék által lakott terület.

Manhattan-től balra folyik a Hudson folyó, ami valahonnan Északról jön, Brooklyn és Manhattan között pedig az „East river”, ami tulajdonképpen nem is folyó, csak egy tengeröböl, viszont mivel majdnem úgy néz ki, mindenki folyónak hívja. E fölött ível át a Brooklyn híd is.

Manhattan magában is megér egy misét:

Manhattan

A Manhattan sziget különleges, elnyújtott alakja, és majdnem Észak-Déli fekvése miatt a New York-iaknak különleges saját nyelvezete alakult ki a városban történő navigációra: Északon van az „Uptown”, Délen a „Downtown” – ezeket iránymegjelölésként is használják –, ugyanígy ha átmész keresztbe a városon, akkor Te „crosstown” közlekedsz. A városképet a Central Park óriási zöldje uralja karöltve a Downtown felhőkarcolóival. A Central Park egyébként 4 km hosszú és 1 km széles, ami már magában impozáns méret. Mellette lakóövezet (West Side, East Side – ismerős?), felette Harlem, a feketék lakta városrész (én itt laktam), a Midtown-ban található a Times Square, ami a turisták központi találkozóhelye (értsd: ott van a legtöbb), valamint pl. az Empire State Building. Kicsit lejjebb a Jóbarátokból és How I Met Your Motherből ismert Greenwich Village barátságos utcái és éttermei vannak, még délebbre nézve pedig a másik felhőkarcolós övezetet, a Downtown-t láthatjuk. A World Trade Center kb. ott állt, ahol a 6-os szám van a térképen.

II. rész

18 hozzászólás

Submit a Comment
  • csibar

    Várom a folytatást, nagyon érdekes dolgokat írsz! Nem mondod, hogy Harlemben laktál? :)

  • ScoTTThun

    Harlemben lakni komoly batorsag volt. Legkozelebb a SOHO-ba menj! :)

  • GK

    @ScoTTThun: Jó volt a szállás, majd arról is írok külön :)

  • kobak

    Jó volt az írás, várom a folytatást.

  • wyctim

    Érdekes posztsorozat lesz, várom a továbbiakat. :)

  • NR

    szió
    nagyon tetszett a beszámolód, várom a folytatást..hasznos volt számomra…én elvileg 2010 januárja körül mennék ki new yorkba!
    tudsz néhány tanácsot adni??? amit nemárt ha tudok?
    Köszi

  • Faky

    Jó lett! :)

    Méretek elég megdöbbentőek, élőben gondolom méginkább. Ez sztem olyan hely, ahova az életben 1x el kell jutni, 1-2 éven belül remélem majd nekem is összejön. :)

  • GK

    @NR: Kérdezz bátran, ha tudok, segítek!

  • sztahanov

    szia,
    meg tudod mondani, milyen prepaid 3g simkartyat erdemes/nem erdemes venni egy ilyen kethetes ny utra?
    koszi!

  • GK

    Amilyen neked megéri :D Én AT&T kártyát vettem, ezzel tudtam viszonylag olcsón netezni is. A szolgáltatók honlapján meg tudod nézni az ajánlataikat. (Európai, GSM telefon tulajoknak nyilván a T-Mobile és az AT&T játszik, mert a Verizon és a Sprint CDMA.)

  • sztahanov

    hat ez az, h napok ota nezem a honlapjaikat, de annyira zavarosak es mellebeszelosek, h nem lettem okosabb :-) irnak sokat a prepaidrol meg a broadbandrol, csak a ketto egyutt az, ami mar el van mismasolva.

    a t-mobilrol az olvastam, h a prepaid nem ad teljesen szabad internetet, csak bizonyos szajtokat lehet nezni, ez hulyeseg? az at&t pay as you go jonak latszik, bar kicsit draga a 20$/100MB. (a sprint/boostmobile korlatlant ad havi 50-ert.)

    (htc herom van, ami papiron cdmat is tud, ha jol tudom)

  • GK

    Majd elregélem az egyik postban, de én azért vettem AT&T-t, mert bementem a T-hez hogy nekem prepaid kártya kell, amivel tudok netezni, és egész konkrétan azt mondták hogy ilyen állat pedig nekik nincs. AT&T-nél én egy $50-os csomagot vettem, amiből ennyi le is beszélhető, illetve esetemben 2 db $20-as 100MB-os csomag kijött (volna, majd elmondom) belőle. Ennél sokkal jobb ajánlatról én nem tudok.

  • sztahanov

    koszi, akkor t-mobil tenyleg nincs, at&t-t probalok. meg a jovo heten megirhatnad, mert utana keso lesz :-)

  • NR

    Szió!

    Lenne egy olyan kérdésem hogy te hol néztél szállást, mert nekem konkrétan Harlembe kell majd mennem (142s. körül), és kiadó szobát keresek, de nem túl drágán! kb 5 hónapra.
    Előre is köszi a válaszod! Szió!

  • Porhány Tünde

    Nagyon érdekes volt az írásod és hasznos is !! Köszike !! :-))))

  • Jano

    Szia,

    szuper a cikk, köszi!

    Egyetlen technikai kérdés: hogyan volt 3g-s neted iphone-on? Vettél ott vmi sim-et, vagy roamingoltál?

    thx

  • Cséti Attila

    Helo!

    Szeretnék létrehozni egy utazással kapcsolatos blogot napi rendszerességgel, hogy minél többen megismerjenek minél több tájat.
    Nem száraz utikönyvet, hanem élő kalandokat akarok feltenni a blogra. A sajátjaim mellé örömmel feltenném a te útleírásaidat is, ha hozzájárulsz és küldesz anyagot.

    http://nemkonzerv-utibloog.blogspot.hu

    Üdvözlettel:

    Cséti Attila
    5300 Karcag, Kossuth tér 11-13
    0630-9792185
    http://www.berekinyaralas.ucoz.hu

  • GK

    Hello! A meglévőket forrásmegjelöléssel együtt átveheted, de újakra nem hiszem, hogy lesz időm mostanában. Küldj linket kérlek, ha kiraktál valamit!

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment