All posts in blog

VOLT fesztivál

Idén végre összejött, hogy pénzem, időm, kedvem és társaságom is volt fesztiválozáshoz (amiből általában az elsővel szokott gond lenni), úgyhogy a szobatársakkal vettünk egy hetijegyet a VOLT-ra. Azért VOLT, mert jó koncerteket ígértek, nem olyan drága, mint a Sziget, és még nem is olyan felkapott. Én eddig csak a tavalyi BalaTONE-on voltam, ami nem volt egy nagy szám, bár kétségtelenül előnyös volt, hogy ott nap közben strandolhattál a Balatonban, míg Sopronban ez a lehetőség – khm, Balaton hiányában – nem adott. Kicsit tartottam tőle, hogy a főként Laciék által választott fesztivál „túl alternatív” lesz nekem, kevés koncert fog érdekelni, de szerencsére volt elég jó zene ahhoz, hogy jól érezzem magamat.
Continue Reading

Űrállomás 3D az IMAX-ben

Űrállomás 3DLévén fokozottan érdekelnek a 3D-s filmvetítések, már hónapok óta mondogattam a haverjaimnak, hogy menjünk már el megnézni a magyar IMAX új filmpalettájáról az egyetlen számomra érdekes filmet (Nascar? Az amerikaiaknak való és amúgysem érdekelnek az autók; U2? Inkább akkor már egy élő koncert; Cyberworld? Gyerekeknek való a honlapon lévő infók alapján…), mondván hogy nem sok esélyünk van még egyszer ilyen minőségben ilyen messziről látni Földünket. Continue Reading

Still alive

A tegnapi AmiCon Amigás találkozó után vegyes érzelmekkel jöttem haza. Az Amiga köszöni, jól van. Az AmigaOS 4 remekül futkorászott 5 gépen is, a MorphOS 2.0 pedig hamarosan – most már tényleg – megjelenik. Ugyanakkor elszomorító, hogy a magyar Amigás társadalom nagyobbik része jelen volt a Lázi által szervezett találkozón – és így is csak tizen egy-ketten voltunk. Jót vigyorogtam, amikor Lázi örömmel újságolta, hogy „van egy új OS4 felhasználó” – nem Magyarországon; úgy egyáltalán a világon.
Continue Reading

Magyar billentyűzet szótár iPhone-hoz

Egy hónappal ezelőtt megelégeltem, hogy az iPhone remek, beépített szótáron alapuló gépelés segítő képességeit magyar nyelven nem lehet kihasználni, úgyhogy nekiálltam és csináltam egy magyar szótárat. Amiért eddig nem hoztam nyilvánosságra, az az volt, hogy kicsit hackelős a telepítése, mert nem volt még időm telepítő csomagot csinálni hozzá. (Később esetleg még menüből is állítható lesz, gondolom meg lehet valósítani, de még nem álltam neki.)

menetjegyvizsgáló

Continue Reading

Nokia N810 – első benyomások

Na, hétfőn megkaptam a tanszéktől a Virtual Post-It fejlesztéséhez a Nokia 770 utódját, az N810-et.

Nokia N810

Első benyomásaim elég pozitívak az eszközről: A 770-hez képest nagyságrendekkel fejlettebb: kinézetre igényes, szép, a beépített billentyűzet nagyonis használható, pár óra nyomkodás után már-már iPhone-ról is kezdtem hiányolni. Az átrendezett gombok hasznosak, jók. Tetszik a beépített állvány. A kijelző minősége (bár a felbontás nem változott) sokkal jobb, a nagyon magas dpi-nek köszönhetően elképesztően éles.

A software végre úgy néz ki, ahogy annak ki kell néznie. A gyári skinek kifejezetten szépek. Az új böngésző, bár marha lassú, legalább nem fagy (mint a 770-es rosszul renderelő Opera) és úgy-ahogy megy benne a flash is. Sokat javult az IM kliens is. Ami továbbra sem tetszik, az az E-mail kliens, aminél kb. a Sony-Ericsson K800i-m beépített kliense is sokkal többet tudott. Nem elég, hogy lassú, nem kezel IMAP mappákat, szarok a nézetek (felesleges dolgok foglalják a helyet a képernyőn), rosszul használható az egész (pl. jelzi hogy jött új levelem, de ha rányomok nem áll egyből oda, ahová jött, hanem a 20 éves leveleimnél áll a kurzor a lista tetején).

Első próbálkozásom a beépített GPS-szel nem vezetett sok eredményre, hiába álltam ki a szabad ég alá negyed órára, látott 7 műholdat, de nem írt koordinátát. :(

A beépített kamerát egyelőre semmire sem tudtam használni, mert GTalk-on nincs videotelefonálás, Gizmo5-ön nincs kontaktom, más program meg nincs felrakva alapból, ami ki tudná használni.

Egyelőre ennyi, később írok egy bővebb tesztet.

Mobil Firefox UI koncepció

Találtam egy elég érdekes videót, amin a Firefox mobil verziójának interfészéért felelős fejlsztő mutatja be az elképzeléseit a böngésző horodozható verizójáról:

Érdemes megfigyelni, hogy végre eredeti öteleteket találunk benne, nem csak egy n-edik iPhone koppintás az egész. Nekem nagyon tetszik.

„A”

Applications

Bazeg, nekem csak most esett le, hogy az Applications mappa ikonja egy nagy „A” betűt formál! Ez mekkora jó már :) Ilyen ötletek hogy jutnak ezek eszébe? Hihetetlen. :)