All posts tagged poén

Best Of Poén levlista indult

Idézném a Petya által megfogalmazott levelet:

Sziasztok!

Párszor belekezdtem ebbe a mailbe, de nem csavargatom, mondom a lényeget:

OK
Elég sok olyan visszajelzés jutott el hozzánk, hogy felhígult, meg rekurzív kezd lenni (v. már rég az) a poen@ lista. Emellett azért elégszer akad rajta egy-egy gyöngyszem is, amiért megéri olvasni, de inkább más mutogatja meg az ilyeneknek azt is, mert nem bírnak annyi levelet átnyálazni.
A szűk közelemben az ilyet áthidalom és megmutatom a „jókat”.

CÉL
Ebből kiindulva gondoltunk egy meredeket GK-val, hogy indítunk egy szelektált poen listát, hogy a fenti okokat elimináljuk az ilyen emberek számára.

MŰKÖDÉS
Erre CSAK a fent is említett gyöngyszemeket fogjuk továbbítani, jobb eszköz híján a saját ízlésünk alapján, hírlevél jelleggel (azaz senki nem küldhet rajtunk szerkesztőkön kívül levelet a listára).
Aki feliratkozik, a (persze szubjektív) javát kapja meg, és csak 1x.
Erre építve GK hegeszt blogot, rss-t, facebook-csoportot, ki mit használ, kedvére választhasson.

A lista némi indokolatlan öntömjénezés után bestofpoen@-ra keresztelődött,
feliratkozás ITT.

Mindez semennyire sem befolyásolja a poen lista világát, nem lesz tőle játszótér, meg chatroom, maximum néhány (egyébként passzív) poenbefogadó átiratkozik.

Kérünk titeket, hogy ha van x00+ olvasatlan poen leveles ismerősötök, mutassátok meg ezt neki, mert az ilyeneknek szól!

Ez volt a (kicsit bőre eresztett) lényeg, reméljük, hasznotokra lesz, mert az az egyedüli célunk!

Üdvözlettel:
GK & Petya
poen listadminok

Akiben kérdés meg adrenlin generálódott, olvasson tovább:

Amiért nehezünkre esett ezt meglépni, az az, hogy mégis hogy jövünk mi ehhez. Sejtem, hogy sokakban ez felmerül, és megelőzendő a támadásokat mondom: igazából sehogy. Nem a mi ízlésünk a jó, az etalon, nincsenek hiú ábrándjaink erről. Nem biztos, hogy jól jársz a bestofpoennal. Annyit tettünk, hogy vállaljuk, hogy szelektálunk, továbbítunk.
Hangsúlyozom: nem célunk, hátsó szándékunk minősteni senkit, senki humorérzékét. Az ízlésen nincs mit vitatkozni.
Egyfajta szűrést adunk, ami remélhetőleg megfelel a legtöbbeknek. Ha nem, akkor se haragudjon senki senkire. ;)

A levlistán mindenféle humoros, vicces levél lesz, heti max 10-15 db. A blog tartalma ki van vezetve a http://schpoen.wordpress.com címre, ahol minden levél, aminek nincs a subjectjében ékezet, meg fog jelenni. (Ez utóbbi egy WordPress bug, még nem tudtam vele mit kezdeni.) A blog tartalma egyenes ágon öröklődni fog egy Facebook csoportba, ahol lehet like-olni meg ismerősöknek mutogatni.

Ha tetszik az ötlet, gyertek bestofpoen@-ra! Ha küldeni akartok vicceset, küldjétek a poen@-ra!

Poén lista

2005 Januárjában pár haverommal indítottam egy SCH-s levelező listát, aminek a célja a napi friss viccek, poénok „házhoz szállítása”. A lista 3 év alatt 344 tagot és több, mint 3000 levelet tudhat maga mögött, szóval úgy érzem, sikeres.

Én külön érdekesnek tartom, hogy a listán jól megfigyelhetőek voltak az internetes humor trendjei: Az induláskor még rengeteg csatolt kép/videó érkezett a levelekkel, amit fokozatosan felváltott a YouTube és a többi videó megosztó site. Amikor valami nagy esemény történt a világban, akkor az egyből tükröződött a listán is: Szeptember 11 után tele volt Bin Laden paródiával, a választásokkkor politikai karikatúrákkal.

Ha az interneten valami új hype indul, szinte biztos, hogy a listára azonnal jut belőle, így elég gyakori szituáció, hogy próbálják mesélni nekem egy sör mellett a legújabb netes őrületet, én meg csak bólogatok, hogy „igen, a poén listán már két hónapja lement…”.

Ha szeretsz jót röhögni, vagy kell nap közben egy kis kikapcsolódás, netán Te sem akarsz kimaradni semmiből, akkor iratkozz fel (regisztráció szükséges). Beletekinthetsz feliratkozás előtt a lista archívumába is.