All posts tagged terminus

Költözés megint…

Fő a változatosság, nem? Februárban a rossz tanulmányi eredményem miatt kikerültem a Kármánból a Terminusba, amit két hónap elteltével sem tudtam „otthonnak” hívni, de a dolgok szerencsére érdekes fordulatot vettek: az egyetem kitalálta, hogy mivel túl sok helyet nem vettek át a Termóban (pl. a mi szobatársunk, Jancsika sem költözött be), nem bérel annyi szobát, kiválasztanak egy blokkot, amit visszaad használatra a hotelnek; mi persze pont beleestünk ebbe a blokkba. :) Péntek este hívott az illetékes elvtárs, hogy keddig el kéne hagynunk a fentebb említett okok miatt a szobát. Voltak ám opcióink is: feltölthettünk volna a Termóban üresen maradt helyeket, talán akadt volna még 1-1 hely a Kármánban is – vagy volt egy szoba üresen a Vásárhelyiben. Persze kaptunk az alkalmon, még szombaton átcuccoltunk egy szerencsés véletlennek köszönhetően mindent az új helyre.

Continue Reading

Terminus

Bizonyára már majdnem mindenkinek mondtam, hogy a félévben nem vettek fel a Kármánba, mivel az előző őszi félévben nem túl kiemelkedő átlagot (2.54) sikerült produkálnom (hiába lettem most 3.67), valamint a közösségi munkát is hanyagoltam kicsit. Koleszt azért kaptam, méghozzá a Terminus-t, amiért érthető okokból nem lelkesedtem annyira (fő bajaim vele: 1: qrva messze van mindentől, 2: lerobbant szocreál épület az egész, 3: nincs csap a szobában (suxx!), 4: nincs szigetelés, süvít be a hideg az ablakon, 5: A biztosítékot folyton leveri valami). A beköltözéskor az is „némileg” rontotta a hangulatomat, hogy az ágyam feletti SCH-ból deportált polc úgy egy az egyben leszakadt, és egy hétig a szoba közepén kellett kerülgetni, de szerencsére ez megoldódott, mert jöttek a jómunkásemberek kedden és felfúrták. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy úgy felfúrták, hogy a fal másik felén kijött a csavar, aminek nagyon örült a kedves szomszédunk…)

Continue Reading