Metró • Buszok • Taxik • KRESZ • Felhőkarcolók • Az Empire State Building

Metró

„Stand clear of the closing doors, please.”

Természetesen New Yorknak fejlett tömegközlekedési hálózata van, ami egy cég, az MTA kezében van. Miheztartás végett két dolgok érdemes elmondani róla elöljáróban: a metróhálózat olyan sűrű, mint Budapesten a villamoshálózat, valamint hogy a BKV.hu-nál kategóriákkal szarabb a honlapjuk.

A New York-iak többsége vagy a tömegközlekedést használja, vagy taxizik, magánautót Manhattan frekventáltabb részein alig látni az utcán. A metró ősidők óta létezik, kb. a 30-as években tartottak a hálózat méretét tekintve ott, ahol most mi. Annyi régi metróalagút van, hogy a legendák szerint sok olyan megálló is létezik, amit már évtizedek óta nem használnak, a tervrajzaik rég elvesztek, majdnem a feledés homályába merültek. A leghosszabb metróvonal simán 3-4× olyan hosszú, mint a mi 2-esünk, részben ez is teszi indokolttá, hogy náluk létezik az expressz metró intézménye. Sok helyen (ahol én jártam, mindenhol) 4 alagút fut párhuzamosan, 2 ebből csak az expressz járatoké, amik kb. minden 3-10 megállóhelyen állnak meg, a másik kettő pedig az ún. „local” vonatoké. (Amúgy ott minden sínen menő cuccot „train”-nek hívnak.)

A metróban ért New Yorkkal kapcsolatban az első meglepetés: bár azt tudtam, hogy New York Barcelonával egy szélességi körön fekszik, így nálunk melegebb éghajlat jellemzi (najó, ott van még az óceán hűtő-fűtő hatása), mégis megütött, hogy a metróban olyan meleg volt, mint egy katlanban. Tényleg, 40 fok biztosan volt, és ez általánosan jellemző volt minden állomásra napszaktól függetlenül. Mindenkiről csorgott a víz patakokban. Hamar fény derült a rejtély kulcsára is: a metrószerelvények légkondicionáltak, ami persze azzal jár, hogy a felesleges hőt kifelé, az alagútba adják le. Az amerikaiak amúgy is nagyon szeretik a légkondit, úgyhogy volt egy olyan megfigyelésem, hogy valószínűleg a globális felmelegedést nem mindenféle CO₂ okozza, hanem nemes egyszerűséggel Amerika légkondijai melegítik fel a Földet. :)

A metróval amúgy a hőségen kívül nincs baj, nagyon zsúfolt szerelvénnyel csak kétszer utaztam, egyik alkalommal rögtön amikor megérkeztem, másodszor pedig valamelyik délután. Amúgy szokott lenni hely. A kiírások (Helveticával vannak írva, rémlik?) egyszerűek, nem lehet eltévedni. A metrómegállók általában nem csatlakoznak nagy aluljárókhoz, mint itthon, hanem csak pár lyukon keresztül tudunk lemenni lépcsőn a megállóig. Sok helyen lift is van a mozgássérültek részére.

Az árakról: a közlekedés egyesített alfája a Metrocard, ami egy egyszerű mágneskártya. Kétféle konstrukcióban kapható: feltöltéses és fix idejű. A metróba lefele menet, többnyire a peron előtt nagy forgóvillák vannak, ahol a kártyát lehúzva lehet bemenni. $2.25 egy utazás ára, az első konstrukcióban működő kártyáról ilyenkor az összeg levonásra kerül. Én egy 14 napos „unlimited” kártyát vettem, amivel akármennyit lehetett utazni. Ez kb. 10.000 Ft-omba fájt, mivel ezeknél nincs diák kedvezmény, mindenhol csak korkedvezményt láttam (14 éves korig…). Miután bementél a metró hálózatába, korlátlan ideig utazgathatsz, át is szállhatsz, sőt, több helyen a felszínen is az utazás megszakítása nélkül átmehetsz másik járatra. Egy idegesítő dolgot viszont tudni kell: (ha jól emlékszem) 18 percig nem lehet újra lehúzni a kártyádat, így én is jól megszívtam, amikor véletlenül rossz irányba mentem le a metróra olyan helyen, ahol nem volt átjáró a másik irányra a föld alatt. Malmozhattam 18 percet, amíg a másik kapu beengedett. (Nyilván ez azért lehet, hogy ne tudd másnak odaadni a korlátlan kártyádat.)

A metrók tiszták; meg úgy általában is, az volt a benyomásom, hogy Manhattan elég tiszta, mivel gyakran, és hatékonyan takarítanak. (Érdemes összevetni a hazajövetelem utáni első vonatozásom tapasztalatával, ahol a Keleti főlépcsőjéről próbálta két munkás összesöpörni a cigicsikkeket. Fele ott maradt utánuk.) Persze nem tudnak csillogni-villogni a 40-70 éves megállók, érződik rajtuk az elhasználtság; kopottak, lestrapáltak. Igen, egyszer láttam patkányt is a sínek között. Sajnos egy ekkora hálózatot nem könnyű karban tartani, hiába újítják fel folyamatosan a megállókat.

A szerelvények Bombardier kocsik (mint nálunk a MÁV új piroskái), mivel ott a gyár nem messze a várostól. :) Vannak régebbiek is, láttam újabbat is, sok különbség nincs a pesti metróhoz képest. Talán kicsit szélesebbek, az volt a benyomásom, hogy ha rendesen ülve teljesen kinyújtom a lábamat, akkor nem ér el a kocsi közepéig, pedig itthon bőven túl is lóg rajta.

Furcsa volt, hogy mivel egy vonalon több járat is közlekedik (!), figyelni kell, hogy jó vonatra szállunk-e fel. :) Persze emiatt előfordulnak torlódások és késések is, nincs olyan óraművi pontosság, mint Budapesten, ahol viszonylag könnyű ezt megvalósítani három vonalon :).

Még egy érdekesség: A szerelvények hosszúak, így a vezető nem mindig látja be végig az egészet, így nem ő zárja az ajtókat, hanem 5-6 kocsinként van egy olyan vagon, aminek a végében egy fülkében egy ember minden indulás előtt kidugja a fejét, körülnéz, hogy lehet-e már zárni az ajtókat, és bezárja őket.

Én egyébként végig iPhone-nal navigáltam: a hivatalosan is kiadott térképből többen is csináltak többféle iPhone Appot, én mindet kipróbáltam, és egyértelmű nyertesként az iTrans NYC programot tudnám kikiáltani. Láthatóan a Maps irányelvei alapján készült; rettentő gyors, könnyen használható és remekül tervez útvonalat. Sosem hagyott cserben.

Buszok

Az MTA üzemeltet számos buszjáratot is, amik már sokkal kevésbé könnyen navigálhatóak, mint az ingyenesen beszerezhető metrótérkép segítségével a metró. Egyszerűen sehol nincs kiírva, hogy mire lehet átszállni. Egyetlen mentsváram a buszos útvonaltervezésben a Google Maps volt, ami ismeri az összes járatot, a pontos menetidejükkel együtt.

Nem sokat buszoztam, talán ha kétszer mentem csak velük. A sofőrnél kell felszállni, ott van automata, ami elnyeli majd kiköpi a kártyádat, utána mehetsz leülni. Érdekes, hogy minden ablak alatt van egy nagyon hosszú gomb, amit megnyomva jelezheted a leszállási szándékodat.

Taxik

Számomra meglepő volt, hogy a jellegzetes sárga taxik is egy vállalat kezében vannak, így teljesen egységesek, majdnem mind ugyanolyan márkájú, és ugyanúgy néz ki. Én nem utaztam egyel sem, mert utazásért már fizettem az MTA-nak :), viszont azt hallottam róluk, hogy az anyósülés hátuljában hitelkártya olvasó is van, azzal is lehet fizetni :), meg egy kijelző, amin beállíthatod, hogy hány százalék borravalót akarsz adni.

A városban, mint már említettem, nagyrészt csak ezek a sárga taxik jártak, ezekből viszont rengeteg volt. Tényleg arabok vezetik a legtöbbet és tényleg leintik őket, nem hívják, mint nálunk. :)

KRESZ

Érdekes. Manhattan úthálózata alapból egyszerű (ld. I.), de ezt még tovább egyszerűsítették azzal, hogy a nagyon széles, 6-8 sávos utak kivételével minden út egyirányú. Ezen kívül minden zöld teli zöld. Sávok nem jönnek létre és nem tűnnek el, mert az már szerintem ezeknek bonyolult lenne. Szóval a közlekedés annyira egyszerű, amennyire csak lehet.

A filmekből azt látjuk, hogy végtelen dugók közepén végtelenül ideges emberek ülnek, de 10 nap alatt ilyet nem tapasztaltam. Az volt a benyomásom, hogy az autósok alapvetően sokkal udvariasabbak a magyaroknál. Nem rohannak át a sárgán, pláne nem a piroson, nem próbálnak minden teli zöldnél elütni, stb. Egy példa: egyik este fél 12 körül mentem haza Harlemben. Az utca kihalt volt, sehol senki, én mennék át a lámpánál, mellettem a kanyarban feltűnik egy böhöm Hummer, olyan igazi toronyórás-láncos feketékkel. És egy szó, egy motorbőgetés nélkül kivárták, amíg átsétálok előttük a „zöldön” (nincs ami igazából fehér). Utána kivárták az ő zöldjüket és mentek dolgukra. Itthon már le akartak volna tolni az úttestről az biztos.

A New York-i helyieket nagyon egyszerű felismerni. Az egyik, amiből biztos lehetsz benne, hogy nem turistáról van szó, hogy fehér iPod kábel lóg ki a füléből. A másik, hogy átmegy zebrán a piroson. Én először a megpróbáltam betartani a szabályokat, aztán rá kellett hogy jöjjek, hogy nincs értelme. A piroson simán át lehet menni mindig, mert számítanak rád, lassítanak, kikerülnek. És nincs belőle idegeskedés. Ez ott így megy, mindenki tudja.

A turistákat amúgy nem nagyon kedvelik, legalábbis maguk közt meg van rólunk a véleményük. Az a helyzet, hogy fél hét után teljesen egyet tudtam érteni vele, mert a Times Square-en a nagy tömegben 5-ös csoportokban, a tömegnél lényegesen lassabban battyogó, bámészkodó, a tömeget minden szempontból akadályozó emberek nekem is teljesen az idegeimre mentek. Én ha bámészkodni akartam (márpedig sokszor akartam), akkor egyszerűen kiálltam a tömegből. Ennyi.

Felhőkarcolók

Az egyik legfőbb ok, amiért New York-ba utaztam, azok a felhőkarcolók voltak. Nem csalódtam bennük. Aki nem szédül a betonon, annak egyszer mindenképpen látnia kell, éreznie kell, milyen ekkora épületek közt mászkálni. Meglepő mód közelről egészen más látványt nyújtanak, mint messziről. Pl. az Empire State Building-et már kilométerekről ki lehet szúrni a városképben, ott állva mellette viszont először nekem fel sem tűnt, hogy amellett az épület mellett állok, amit legjobban csodálok. Nem volt gond a luxussal, az art deco elemekkel, vagy hasonlókkal, egyszerűen az a helyzet, hogy a felhőkarcolók legtöbbje (főleg a régiek) lépcsőzetesek. Alul egy egész háztömböt elfoglalnak, olyan 2-5 emelet magasak, ami épp elég ahhoz, hogy a szűkebb, égbe törő tornyot teljesen el is takarják. Nem érzed, hogy magas.

A város láthatóan még mindig nem heverte ki a 8 évvel ezelőtti terrortámadás sokkját, amiben ledőlt a World Trade Center ikertornya. Én sosem értettem, hogy miért okozott nekik akkora lelki törést ez (figyelmen kívül hagyva persze a több száz áldozatot), de ott rájöttem: azért, mert a WTC több volt egy épületnél; a város jelképe volt. Olyan volt ez nekik, mintha nekünk a Parlamentet robbantaná fel valami terrorista. Pótolhatatlan „landmark” veszne oda. A WTC a környező épületeknél majdnem másfél-kétszer magasabb volt, látszott mindenhonnan, mint Párizsban az Eiffel-torony, és megadta a városképet, ha a partról nézted a felhőkarcolók sziluettjét. A helyén tátongó űr hatalmas (átvitt értelemben és szó szerint is). Odautazásom előtt nem gondoltam, hogy meg fog hatni a dolog, de ott éreztem, hogy hiányzik onnan a két épület. Megnéztem volna.

A helyükön (úgyis mindenki erre kíváncsi) most nagy építkezés zajlik, kb. hasonló huzavonával, mint itthon egy hasonló kaliberű beruházás. A Metro-ban olvastam, hogy most már nagyon elege van a városnak abból, hogy még mindig nem lóg ki egy méterre sem a földből az épület, úgyhogy kezdik emelni pofátlanul magasra a csúszás esetén naponta fizetendő kötbérek értékét. Az ikertorony helyén két vízeséssel díszített „lyuk” lesz, egyfajta emlékmű. A környező kiszolgáló épületek helyén pedig épül a Freedom tower, valamint még pár magában is elég magas épület.

A városban amúgy külön tetszett a különböző korok építészetének keveredése. Ezer példát lehetett látni rá, ahogy az Új Amszterdami időkből fennmaradt fa berakásos házak jól megfértek a modern felhőkarcolók árnyékában, vagy ahogy a régi magasépületek csipkéi mögött megbújt egy új üveg monolit. Minden felhőkarcoló egyedi, és ezt ki is használják, mert remek tájékozódási pontok. A város 5-10 nagyon ismert épülettel rendelkezik, amikhez bárki odatalál. A „Találkozzunk a Chrysler buildingnél” kb. ugyanolyan, mintha itthon azt mondanád, hogy „Fussunk össze a Blahán!”. Vannak szeretett, dicsőített felhőkarcolóik, mint az Empire State Building, és kevésbé szeretettek, mint pl. a MetLife building fekete blokkja.

A legtöbb felhőkarcoló 40-60 emelet körüli magasságú, sok lakóház 30-40 emeletes. Az igazán magas épületek érik csak el a 80-102 emeletet. Én kettőn is voltam.

Az Empire State Building

A felhőkarcolók közül is elsősorban a legismertebb, ezer filmben látott Empire State Building-re akartam eljutni. Számomra az egy olyan dolog volt, mint másnak megmászni a Himaláját. El akartam menni, fel akartam jutni a tetejére, és mérhetetlen megelégedéssel töltött el, hogy sikerült. :)

Az ESB a WTC lerombolása óta újból New York legmagasabb épülete a maga 447 m-ével. Két kilátó üzemel benne, egy a 86. emeleten, ez egy csak ráccsal védett, nyílt kilátó, és egy a 102. emeleten, alig valamivel az antennák alatt. Ez utóbbi zárt, jó koszos az ablak üvege, és csak plusz $15 ellenében tekinthető meg. Mivel az épület a Central Parkhoz közelebb, a felső magasabb épületeket tartalmazó részen áll, elég jó kilátás nyílik a környező városrészre a tetejéről. A közelben lévő épületek közül csak 1-2 éri el a 80 emeletes magasságot, a többség 40-50 emelet között van.

És akkor most el is mesélném, hogy egy turista számára New York a Végtelen Sorbaállások Városa. Nekem az egész a reptérrel kezdődött, amit már említettem, de következő nap az ESB volt az első, ami igazi helyi nevezetességként már rá is tette a pecsétjét a dolgokra. Miután a gyönyörű előcsarnokot megcsodáltad, és elindulsz a második emeleten lévő jegypénztárhoz, már el is veszik az épület varázsa. Belsőépítészetileg lehangoló. Mindenhol műmárvány burkolat, méghozzá helyenként olyan illesztésekkel, hogy a TSz-en nevelkedett Józsi bácsi is elcsodálkozna rajta. A silány álmennyezetnél csak a műpadló mintája rondább. Ilyen folyosókon és termekben kell végigállni először a jegyért a sort, utána pedig a security csekkolásra várót. Ám ezzel még közel sincs vége: a liftnél ugyanakkora sor várt, ráadásul a lift csak a 80. emeletig megy, egy újabbal kellett a 86. szintig menni. (A liftek távirányítóval működtek, és kb. olyan gyorsak, mint a Schönherzesek, tehát majdnem egy perc volt, mire felértünk a 80. emeletre.)

A 86. emeleti kilátón pazar látvány és félmilliárd ember fogad. Nem volt egyszerű a korlátig elverekedni magamat, hogy kinézhessek. :( Csináltam félezer képet, majd lesz panoráma is, amint összeszedi magát a PhotoShopom. Addig is ízelítőnek pár kép:

A 102. emeletre már csak azért is felmentem, hogy elmondhassam, hogy voltam olyan magasan :), de sajnos a kilátás nem volt sokkal jobb onnan sem, viszont ott majdnem egyedül voltam, úgyhogy nyugodtan el tudtam lenni egy fél órát-40 percet a városban gyönyörködve.

Oda már csak egy külön kezelővel ellátott lift vitt fel. Visszafelé két kisgyerek is jött a lifttel, a bácsi pedig megengedte nekik, hogy vezessék a liftet. Vagy 10 percet cikáztunk fel-le a 86. és a 102. között. A gyerekek nagyon élvezték :) Turistáknak megnyitották a lépcsőt is a 80. emeletig, úgyhogy én lépcsőn mentem le 6 emeletet onnan. A 80-adikon egy elég nagy ajándékbolt várja az érdeklődőket (illetve mindenkit, mivel csak azon keresztül lehet kijutni). Ez egyébként elég általános, minden turista látványosságnál volt ilyen ajándékbolt, ahol mindenféle vackokat lehetett venni. Persze minden, ami értelmes lett volna (pl. voltak jó ESB-s poszterek) nagyon drága volt.

Mára ennyi. Legközelebb a Rockefeller centerrel és New York emberével folytatjuk.

(Sajnos a folytatás sosem készült el.)