Hierarchia

Csak egy apró bosszúság az életből: A MacBook-om le van csukva, alszik, az iPhone a helyén, a bölcsőjében nyugszik. Én meg mennék el, vinném a telefont. Ha csak úgy simán felkapom, akkor észreveszi a gép, hogy az USB porton változás történt, úgyhogy bekapcsol, majd látja, hogy be van csukva, így szépen átteszi az egész rendszert 1 monitoros üzemmódba a külső monitorra, ezzel minden ablakom pozícióját elcseszve. Persze felébresztés után egyből fel is megy MSN-re, leszedi az email-jeimet, szóval mindent, amit éppen nem akarok. Ha kinyitom a gépet, akkor a belső monitor nem kapcsol be. Ahhoz, hogy azt újra használni tudjam, menüből el kell altatni a gépet, majd újra fel kell nyitni.

A probléma több, mint idegesítő, és csak tetézi, hogy a külső firewire vinyót is le szoktam kapcsolni, ha nem megy a gép, amit ha nem kapcsolok vissza a gép felébresztése előtt, akkor a Finder rinyál, hogy hova tűnt, és legközelebb molyol vele jópár percet a Spotlight is. (Hogy lássa, volt-e valami változás rajta.)

Tehát ha alvó gépről le akarom húzni az iPhone-t, akkor először bekapcsolom a külső vinyót, megvárom míg felpörög, aztán kinyitom a gépet, megvárom míg bereszeli magát, de még azelőtt, hogy az Adium elkezdene visszamászni MSN-re lehúzom az iPhone-t és visszacsukom a gépet. A művelet végén természetesen a vinyót is kapcsolhatom ki újra, de azt csak azután, hogy az OS X kiírta a 2 Giga RAM-ot a vinyóra és teljesen elaludt.

Szánalmas.

(Megoldási javaslat: USB-re ne keljen fel a gép, a vinyót meg sleep előtt dismount-álja. És persze kapcsoljon be a belső monitor, ha kinyitom a gépet és eddig nem ment.)

7 hozzászólás

Submit a Comment
  • faky

    Ez az USB-ből kihúzós – bekapcsolós dolog, engem is irritál, íróasztalnál használok egeret, ha ágyban gépezek akkor nem. Mikor az asztalról vinném el a gépet, nem tudom anélkül hogy be ne kapcsoljon, mert benne van az egér.

  • GK

    Ha nincs rádugva külső monitor, akkor még nem akkora gáz, mert utána vissza is alszik, de tény, hogy ez sztem nem feature, hanem bug.

  • neongod

    Az én megoldási javaslatom az lenne, hogy ezeknek mind konfigurálhatónak kellene lenniük. De sajnos ez OSX-ben nem szokás.

  • vinczepetya

    nekem meg elalszik, és 20mp mulva felébred…gyanítom a rádiós egerem alvó módja ébreszti fel…bosszantó tud lenni, ezért inkább lecsukom, és ha fel is ébreszti valami kóboráram, el is alszik utána nem sokkal!
    Tényleg jó lenne, ha lehetne konfigurálni, hogy mire mit csináljon…

  • GK

    Az a bajom, hogy az ilyen feature request-eket tök jól meg lehetett beszélni a MorphOS fejlesztőkkel (felmentél IRC-re és megmondtad nekik, mi kéne), de az OS X fejleszőket képtelenség bármilyen fórumon elérni.

  • neongod

    Visszasírod a MorphOS-t? :D

  • GK

    Vannak dolgok, amiben a MOS sokkal jobb, ez nem újdonság. Összességében az OS X-szel elégedettebb vagyok, ezért azt használom, ennyi.

Submit a CommentPlease be polite. We appreciate that.

Your Comment