Értesítő szolgáltatás

Az Internet hőskorában a fogalom még egy, kisebb hálózatok összekapcsolásából létrejött világ méretű hálózatot jelentett. Manapság az emberek többsége már úgy gondolja, hogy az Internet nem más, mint maga a web. Ennek egyszerű a magyarázata: A HTTP protokoll és az Internet böngésző programok diadalmenete úthenger módjára tipor el minden egyéb Internetes szolgáltatást.
Continue Reading

Planetes

A Planetes legtöbb ismertetőjében leírják, hogy a jövőben játszódik, 2075-ben, amikor az űrszemét már komoly problémát jelent. Akár egy apró, szabadon repülő csavar is teljesen tönkre tud tenni egy egész űrhajót, ha jó nagy relatív sebességgel találkoznak. Leírják, hogy főhőseink egy szemétgyűjtő csapat tagjai, blabla. Ez tényleg így van, de ez az anime ennél sokkal többről szól.

Continue Reading

A WordPress automatikus frissítéséről

Ha saját telepítésű WordPress-t használsz, bizonyára ismerős a kis badge az Updates és a Plugins menüpontok mellett, ami egy elérhető frissítésre figyelmeztet. A WordPress rendelkezik „automatikus” frissítési opcióval (ami a nevével ellentétben nem képes automatikusan frissíteni, viszont legalább arra képes, hogy az utasításodra letöltse a szerverre és a beavatkozásod nélkül telepítse az új verziót), azonban ez tapasztalataim szerint elég szűk körben használható. Vagyis nem működik.

Azaz az alapbeállításokkal legalábbis így van.

Alapból egy FTP vagy FTPS hozzáférést tudunk megadni a WordPress-nek, amire bejelentkezve saját magát megtalálja és felül tudja írni. Én több blogot is üzemeltetek. Ezen az oldalon pl. csak SFTP hozzáférés van (ami merőben különbözik az FTPS-től, nem keverendőek!), egy másikon viszont volt FTPS is, de valamiért sosem működött a WordPress-el.

A héten megelégeltem a kézi frissítés fáradalmait és Czo segítségével nekiálltam kidebuggolni, mi lehet a probléma. Az eredmény a következő: Az FTPS hozzáférés azért nem ment, mert a gépen csak az aktív kapcsolat működött, a WP meg mindenáron passzívan akart csatlakozni. A WordPress rendelkezik egy beépített FTP implementációval, és igyekszik ezt használni a többet tudó, gyári PHP FTP lib helyett. Erről viszonylag könnyen le tudjuk beszélni:

  1. Simán le kell törölni a wp-admin/includes/class-wp-filesystem-ftpsockets.php-t
  2. Ki kell kommentezni az alábbi kódrészletet a class-wp-filesystem-ftpsockets.php-ben:
    // @ftp_pasv( $this->link, true );
    // if ( @ftp_get_option($this->link, FTP_TIMEOUT_SEC) < FS_TIMEOUT )
    //	@ftp_set_option($this->link, FTP_TIMEOUT_SEC, FS_TIMEOUT);

Ez után már működnie kell a PHP saját ftp libjével.

A másik gépen viszont SFTP kapcsolatra volt szükség: és micsoda meglepetés – a WordPress támogat SFTP kapcsolatot, ha az alatta lévő PHP rendelkezik SSH támogatással. Ehhez elméletileg csak annyi a dolgunk, hogy a szerverre felrakjuk a megfelelő libet, pl. így:

pecl install -f ssh2

További tippek a felrakáshoz Kevin van Zonneveld blogján.

Ezek után megjelenik az SSH2 opció is az automatikus frissítésnél, valamint két új mező, ahová akár a kulcsos belépéshez szükséges adatokat is beállíthatjuk.

Sok sikert!

Facebook for Dummies: Név beállítása Facebookon

Az emberek 90%-a képtelen normálisan beállítani a nevét Facebookon, fordítva jelenik meg a nevük, vagy vezetéknevet használnak keresztnév helyett. Ez valószínűleg részben annak köszönhető, hogy nem is tudnak a beállításról. Itt az ideje tehát, hogy bemutassam ezt a rendkívül nagyszerű opciót hogy legalább azon kevesek, akik ezt elolvassák, rendbe tehessék a saját beállításaikat.

  1. Jobb felső sarokban nyomj a Profilom → Fiókbeállításokra!
  2. Kattints a Név mellett lévő módosításra!
  3. Írd be a keresztnév mezőbe azt a nevet, amit anyukádék adtak neked (pl. János)! Ha több keresztneved is van, akkor azt, amelyiken szólítani szoktak!
  4. Második utónévhez írd be a másik keresztnevedet!
  5. Tölsd ki a vezetéknév (családnév) mezőt megfelelően (pl. Kovács)!
  6. Nyomd meg a Név módosítása gombot! Ekkora a rendszer a megerősítésedet fogja kérni. Remélve, hogy mindent tényleg rendesen írtál be, nyugodtan erősítsd meg a módosítást!
  7. Ezek után a Név melletti módosítást újra kiválasztva a Teljes név megjelenítése mezőben beállíthatod a neved a magyar szabályoknak megfelelően. Nem érdekes, hogy sok külföldi barátod van Facebookon, ha helyesen írtad be, ők is látni fogják, melyik neveden kell szólítaniuk, valamint a Facebook is a keresztnevedet fogja használni az üzenőfalon. „Keresztnév Vezetéknév” formát megadni egyszerűen nem menő.
  8. Természetesen nyomd meg újra a Név módosítása gombot!

Aki ezek után sem képes beállítani normálisan a nevét, arra nem mondok semmit, de nem túl szépeket gondolok róla :)

Twitter for Mac 2.0: Az új király megérkezett(?)

A Tweetie for Mac egy zseniális program, azt hiszem, ebben mindenki egyetért velem. Amikor 2009 Áprilisában megjelent, szinte minden Twittert használó Mac-es ismerősöm váltott rá. Olyan GUI-val rendelkezett, mellyel akkoriban még semmi. Az elsők között használta ki az OS X Core Animation-jében rejlő lehetőségeket, méghozzá elég jól. A program nézetei közt szinte repkedhettünk, az ablakok animálva jelentek meg és tűntek el, minden úgy működött, mint egy sci-fiben.

Telt-múlt az idő, és a fejlesztőnek ebből nem sok jutott a Mac-es verzióra. Az iPhone-os Tweetie-t pofozgatta, aztán jött maga a Twitter Inc., és megvette emberünket kilóra. Azóta az iPhone-os verzió Twitter for iPhone néven ismert. Időnként fel-felröppentek hírek a 2.0-ás Mac-es verzióról, amitől egyre többet vártunk, ahogy telt az idő, de csak nem akarták kiadni. Idővel megjelent a Twitter natív retweet funkciója (vagyis API támogatás üzenetek terjesztésére azok bemásolása és újra elküldése helyett), új képmegosztó oldalak, listák, stb. Kedvenc kliensünk lassan kezdett elavulni.

Sokan nekivágtak az útnak és új, jobb kliens után néztek, de csak keveseknek sikerült célba érniük. Én is kipróbáltam minden létező klienst, de mindegyik béna volt a Tweetie-hez képest. Hiába maradt le a tweetek fele retweetkor, még mindig ő volt a legjobb.

Tegnap meglepetésszerűen ért a hír: a Mac-es AppStore elindításával egyidejűleg érkezik a Tweetie 2.0 is – Twitter for Mac néven. Tegnap este megindult a nyáltermelésem, és alig vártam, hogy a kezeim közé kaparintsam.


Continue Reading